A kávékedvelők a szívinfarktust is könnyebben megússzák
Az infarktus miatt kórházba kerülő betegek közül gyorsabban és jobb eséllyel hazamehetnek azok, akik rendszeresen és gyakran isznak kávét, mint azok, akik általában nem kávéznak. A kávéfogyasztás hívei számára kellemes hírt a szívgyógyászat egyik vezető folyóirata, az American Heart Journal közölte.
Állatkísérletek alapján ez kétségtelenül igaz, de azt a korábbi föltételezést, hogy ennek következtében a sok kávét ivó emberek gyakrabban kapnának szívinfarktust vagy szélütést, a tények nem igazolták. A kávéban vagy a forró csokoládéban lévő koffein mennyisége még naponta többszöri fogyasztás esetén sem olyan sok, hogy felnőtt emberben mérhető, kedvezőtlen hatást fejtene ki.
Az utóbbi években a megfelelően ellenőrzött vizsgálatok ismételten az ellenkezőjét bizonyították. Nők esetén a napi négy-öt kávé rendszeres megivása egyértelműen csökkenti az agyi katasztrófa kockázatát. A férfiaknál ezt a kedvező hatást nem sikerült igazolni, de a kávézásnak hátránya a férfiak körében sem volt.
Stockholmban 1992-1994 között végeztek tudományos megfigyeléseket a szívinfarktus miatt kórházba kerülő embereken. Ebben az időszakban 1369 személyt vittek be a szívgyógyászati osztályok sürgősségi részlegére. A kórtörténetben valamennyiük életmódjának, táplálkozásának részletes adatait leírták, így ezt is, hogy az utolsó 12 hónapban rendszeresen ittak-e kávét és milyen gyakran.
A betegek sorsát, egészségének alakulását egy évtizeden keresztül szorosan követték és most összesítették a vizsgálatok eredményeit. A résztvevőket aszerint csoportosították, hogy naponta átlagosan egy csésze kávénál kevesebbet fogyasztottak, 1-3 csészényit ittak, illetve kávéfogyasztásuk 3-5, 5-7, sőt 7 csészénél is több volt.
A szívinfarktus okozta halálozás lényegesen nagyobb volt azok között, akik nem ittak kávét, azokhoz képest, akik kávéztak. A kávékedvelők körében a túlélés esélye a naponta elfogyasztott kávéitallal arányosan nőtt, de a napi hét kávénál is többet ivók életkilátásai már romlottak.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban kedd délelőtt az ország nagy részén erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. Északkeleten azonban napsütésre számíthatunk, és ott gyorsan melegszik a levegő. Délután dél, délnyugat felől felszakadozik a felhőzet, és időnként kisüt a nap, de szórványosan további eső, zápor, néhol zivatar kialakulhat. Északkeleten pedig a sok napsütést követően ekkor fordulnak elő heves záporok, zivatarok. A szél élénk keleti lesz. Hajnalban 13, 18 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 18, 28 fok között alakul....
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- Gyakori probléma az alvajárás
- A sok cukor lassítja az agyat
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni
- Biztonság és szex: nem egyenlő az unalommal
- A stroke és migrén a gyerekkorra is visszavezethető
- Öt tipp allergiaszezonra
- Korán felismerhető a terhesség legsúlyosabb szövődménye