A Kövér Kacsa megmérgezte a vendégeit
A szakértői vizsgálatok sem tudták kideríteni, hogy mi okozta a The Fat Duck nevű étterem több száz vendégének megbetegedését, ami miatt átmenetileg be kellett zárni a brit sztárszakács vezette felkapott vendéglőt.
A sztárséf még a hét végén leszögezte, hogy bár egyelőre nyomát sem találták a betegség okának, mindaddig zárva marad az étterem, amíg a rejtélyre fény nem derül.
Heston Blumenthal a királyság leghíresebb éttermével dicsekedhet, amely három Michelin-csillagot érdemelt ki. A konyhája arról nevezetes, hogy az új trendnek megfelelően géleket, enzimeket, folyékony nitrogént és olyan szokatlan eljárásokat használ, mint a víztelenítés és vákuumfőzés. Rendhagyó fogásai között szerepel a csigakása vagy a szalonnás-tojás jégkrém.
A szakács visszatérő vendége a televízióknak is. Legutóbbi gasztronómiai kalandja során paradicsomos lisztkukacokat sütött ki és Alice Csodaországban fantázianéven tofee-pirítós-sodó-cseresznyés pite-pulyka-ízű desszertet kínált utána.
A Londontól 80 kilométerre fekvő Brayban megnyílt Fat Duck (Kövér Kacsa) 1995-óta működik, s annyira népszerű, hogy hónapokkal előre kell asztalt foglalni.
Január óta azonban rosszul mentek a dolgok: egyre többen panaszkodtak arra, hogy a pazar ellátás dacára később rosszul lettek. Végül február 24-én be kellett zárni a helyiséget, ám azóta sem találtak magyarázatot a megbetegedésekre.
Míg egyesek beteg alkalmazottról vagy rossz készletről beszéltek, esetleg a balszerencse áradásáról, a The Daily Mail cikke egyenesen szabotázsra gyanakodott. Ám ez utóbbit a hivatal kategorikusan kizárta - igaz, magyarázatot nem adott rá, hogy miért.
Blumethal szakmai hírneve mindazonáltal nem szenvedett csorbát - állította egy éttermi reklámmenedzser. És ezt tűnik alátámasztani, hogy Heston's Feast című tévéműsora is folytatódik, mintha mi sem történt volna.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban kedd délelőtt az ország nagy részén erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. Északkeleten azonban napsütésre számíthatunk, és ott gyorsan melegszik a levegő. Délután dél, délnyugat felől felszakadozik a felhőzet, és időnként kisüt a nap, de szórványosan további eső, zápor, néhol zivatar kialakulhat. Északkeleten pedig a sok napsütést követően ekkor fordulnak elő heves záporok, zivatarok. A szél élénk keleti lesz. Hajnalban 13, 18 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 18, 28 fok között alakul....
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- Gyakori probléma az alvajárás
- A sok cukor lassítja az agyat
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni
- Biztonság és szex: nem egyenlő az unalommal
- A stroke és migrén a gyerekkorra is visszavezethető
- Öt tipp allergiaszezonra
- Korán felismerhető a terhesség legsúlyosabb szövődménye