A közlekedési zaj szívinfarktushoz vezethet
A nagy közlekedési zaj mellett élő emberek gyakrabban szenvednek el szívinfarktust, mint a csendesebb környéken élők - állítják tanulmányukban a svéd Karolinska Intézet orvoskutatói.
A vizsgálatból kizárták a halláskárosultakat, valamint azokat, akik a lakhelyükön kívül is nagy zajban töltöttek el időt. A kutatók megállapították, hogy 40 százalékkal nagyobb volt a szívinfarktus kockázata azoknál, akik 50 decibelt meghaladó közlekedési zaj mellett éltek - számol be róla a LiveScience című amerikai tudományos portál.
Bár további vizsgálatok szükségesek, az Epidemiology című szaklapban közölt tanulmány felhívja a figyelmet arra, hogy a várhatóan nagyforgalmú utak és a lakóházak helyének megtervezésénél már most gondolni kellene erre a szempontra is.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban kedd délelőtt az ország nagy részén erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. Északkeleten azonban napsütésre számíthatunk, és ott gyorsan melegszik a levegő. Délután dél, délnyugat felől felszakadozik a felhőzet, és időnként kisüt a nap, de szórványosan további eső, zápor, néhol zivatar kialakulhat. Északkeleten pedig a sok napsütést követően ekkor fordulnak elő heves záporok, zivatarok. A szél élénk keleti lesz. Hajnalban 13, 18 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 18, 28 fok között alakul....
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- Gyakori probléma az alvajárás
- A sok cukor lassítja az agyat
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni
- Biztonság és szex: nem egyenlő az unalommal
- A stroke és migrén a gyerekkorra is visszavezethető
- Öt tipp allergiaszezonra
- Korán felismerhető a terhesség legsúlyosabb szövődménye