A magaslat jót tesz a vesebetegeknek
Vannak sportolók, akik magaslaton edzenek, hogy jobb eredményeket érjenek el. Magaslaton ugyanis, csökken az oxigén, ami arra készteti a szervezetet, hogy beindítson egy sor adaptációs mechanizmust a vér táplálására. (Ez a titka például a 2000 méter felett edző kenyai futóknak).
Wolfgang Winkelmayer, a team egyik tagja ezt a különböző magasságban jelenlévő oxigén alacsony szintjének tudja be. Erre a szervezet azzal válaszol, hogy növeli az EPO-nak (eritropoyetina) annak a hormonnak a működését, amelyet a vese termel és amelynek szerepe van a vörösvérsejtek előállításában. Ha több a vörösvérsejt, a vérben több az oxigén és ez az egész testet bejárja.
A vesebetegeknek problémát jelent az EPO szintetizálása. A dialízis-kezelés részeként mesterségesen juttatnak belőle a szervezetükbe, hogy leküzdjék a vérszegénységet, amelyben sokan közülük szenvednek. A magaslatokon kezelt betegeknek nagyobb a hemoglobin-termelésük és azonos dózis mellett, mint azoké, akiket alacsonyabb szinten lévő kórházakban gyógyítanak.
Az alacsony oxigénkoncentráció a szervezetben azokra az enzimekre is károsan hat, amelyeknek szerepük van a szív- és vérkeringés szabályozásában. A szív- és vérkeringési zavarok pedig fő halálozási okok a vesebetegeknél.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban kedd délelőtt az ország nagy részén erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. Északkeleten azonban napsütésre számíthatunk, és ott gyorsan melegszik a levegő. Délután dél, délnyugat felől felszakadozik a felhőzet, és időnként kisüt a nap, de szórványosan további eső, zápor, néhol zivatar kialakulhat. Északkeleten pedig a sok napsütést követően ekkor fordulnak elő heves záporok, zivatarok. A szél élénk keleti lesz. Hajnalban 13, 18 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 18, 28 fok között alakul....
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- Gyakori probléma az alvajárás
- A sok cukor lassítja az agyat
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni
- Biztonság és szex: nem egyenlő az unalommal
- A stroke és migrén a gyerekkorra is visszavezethető
- Öt tipp allergiaszezonra
- Korán felismerhető a terhesség legsúlyosabb szövődménye