A mediterrán étrend jótékony hatásai
Egységes mediterrán étrend voltaképp nincs: a fogalom ma használt értelmezése leginkább a Kréta szigetén szokásos étkezésnek felel meg. Évtizedekkel ezelőtt ott végeztek részletes vizsgálatokat a szív- és érrendszeri betegségek, illetve a helyi diéta összefüggéséről, aminek során általános tanulságokat vontak le.
Táplálkozástudományi meghatározás szerint a mediterrán étrend sok zöldséget és friss gyümölcsöt, alacsony zsírtartalmú tejtermékeket (joghurt, sajt), halat és baromfit tartalmaz. Elkészítéséhez olíva olajat használnak. Vörös húsból készült étel csak ritkán kerül az asztalra. Hetenként legfeljebb négy tojást fogyasztanak, viszont a mérsékelt borivás alapvető eleme a diétának.
Jordi Salas-Salvadó vezetésével spanyol kutatók végezték el a PREDIMED vizsgálatot, amelyben 1224 felnőtt vett részt. (A PREDIMED elnevezés alapját a "PREvención con DIeta MEDiterránea" munkacím szolgáltatta). Véletlenszerű választás alapján a vizsgálati alanyok három csoportba kerültek.
Az első csoport tagjainak csak arra kellett figyelniük, hogy kevés telített zsírt fogyasszanak. A második csoportba kerülők az előbb vázolt mediterrán diétát ették. A harmadik csoport tagjai ugyancsak a mediterrán diéta szabályait követték, de naponta egy maréknyi csonthéjas gyümölcsmagot is elropogtattak: fele dió volt, egy-egy negyede pedig mandula és mogyoró.
A kutatók a ma metabolikus tünetcsoportnak nevezett kórkép előfordulására voltak kíváncsiak a különböző étkezési változatok esetén. A metabolikus tünetcsoport a túlsúly, a magas vérnyomás, a 2-es típusú cukorbetegség valamelyik stádiuma és a kóros vérzsírszintek együtteséből legalább háromnak a jelenlétéből áll.
Egy év elteltével azok közül, akiket a vizsgálat kezdetén metabolikus tünetcsoporttal kezeltek, 70 százalékkal többen szabadultak meg a diagnózistól azok, akik a mediterrán diéta mellett diót, mandulát és mogyorót is fogyasztottak.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban kedd délelőtt az ország nagy részén erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. Északkeleten azonban napsütésre számíthatunk, és ott gyorsan melegszik a levegő. Délután dél, délnyugat felől felszakadozik a felhőzet, és időnként kisüt a nap, de szórványosan további eső, zápor, néhol zivatar kialakulhat. Északkeleten pedig a sok napsütést követően ekkor fordulnak elő heves záporok, zivatarok. A szél élénk keleti lesz. Hajnalban 13, 18 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 18, 28 fok között alakul....
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- Gyakori probléma az alvajárás
- A sok cukor lassítja az agyat
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni
- Biztonság és szex: nem egyenlő az unalommal
- A stroke és migrén a gyerekkorra is visszavezethető
- Öt tipp allergiaszezonra
- Korán felismerhető a terhesség legsúlyosabb szövődménye