Hőmérséklet:
Fronthatás:
+ 18°C / + 28°C
kettős front
Időjárás tovább az orvosmeteorológiához
 
 
 

A napközben lustálkodó gyerekek nehezebben alszanak el

Szerző: NetAmbulancia
2009. 07. 24. 09:42:59
Új-zélandi kutatók igazolták a szülők régi megfigyelését: nehezebben alszanak el a gyerekek, ha nem fáradtak ki eléggé, mert passzívan töltötték a napot.
A brit Archives of Disease in Childhood című szaklap csütörtökön megjelent számában közzétett tanulmány szerint minden fizikai aktivitás nélkül töltött óra durván három perccel hosszabbította meg a vizsgált hétéves gyerekek elalvási idejét.

Az Auckland Egyetem kutatói 519 gyerek alvási és ébrenléti aktivitását követték nyomon a derekukra rögzített műszer segítségével. Az eszköz a gyerekek mozgásából állapította meg, hogy mikor aludtak, mikor voltak éber állapotban aktívak, illetve inaktívak.

A gyerekek átlagosan 26 perc alatt szundítottak el (az elalvási idők 13 és 42 perc között szóródtak). A hétévesek átlagos alváshossza 10,1 óra volt. A kutatók összefüggést találtak a napközben nyugalomban, mozgás nélkül töltött időtartam és az elalvási idő között: minden passzívan töltött óra 3,1 perccel nyújtotta el az időt, amennyi alatt álomba merültek a gyerekek.

A lefekvés időpontja és a televíziózással töltött napi időmennyiség nem befolyásolta a gyerekek elalvási időtartamát.

A megfelelő mennyiségű alvás fontos, mert a kevesebb alvó gyerekek korábbi vizsgálatok szerint rosszabbul teljesítenek az iskolában, sőt elhízásra is hajlamosabbak.

Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?

Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!

Hazánkban kedd délelőtt az ország nagy részén erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. Északkeleten azonban napsütésre számíthatunk, és ott gyorsan melegszik a levegő. Délután dél, délnyugat felől felszakadozik a felhőzet, és időnként kisüt a nap, de szórványosan további eső, zápor, néhol zivatar kialakulhat. Északkeleten pedig a sok napsütést követően ekkor fordulnak elő heves záporok, zivatarok. A szél élénk keleti lesz. Hajnalban 13, 18 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 18, 28 fok között alakul.... Bővebben »

Share |
Értékelje Ön is!
Hozzászólások, vélemények (0) Szeretne hozzászólni?

Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!

Ehhez a tartalomhoz még nem érkezett hozzászólás.
 
 

Keresés

részletes kereső... részletes kereső...

Kiemelt betegségek
 
 
Kiemelt témák