A terhesség alatti dohányzás hatásai
Ha a dohányzó várandós anyák terhességük elején leszoknak a cigarettáról, jelentősen csökkenthetik a koraszülés és a túl kis súlyú babák születésének kockázatát - állítják amerikai kutatók az Obstetrics and Gynecology című szaklap most megjelent augusztusi számában, 900 ezernél több születés adatai alapján.
A vizsgálat megállapítása szerint a túl kis súllyal vagy túl korán születő babák kockázata körülbelül azonos a korábban nem dohányzó és a terhességük első harmadában leszokó kismamák esetében. A dohányzást a második harmadban elhagyó várandós nőknél a kockázat ugyan magasabb, ám még mindig kisebb, mint azoknál, akik továbbra is cigarettáznak - közölte Laura L. Polakowski, az atlantai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) kutatója.
Az Egyesült Államokban 2003-ban módosított születési tanúsítványok arra vonatkozó adatokat is tartalmaznak, hogy az anya dohányzott-e vagy sem várandóssága három trimeszterében. A kutatók ezeket az adatokat elemezték a terhesség kimenetelével összevetve. A vizsgálat 11 módosított tanúsítványt alkalmazó államban, 2005-ben született 915.441 gyerek adataira terjedt ki.
Az egész várandósságuk alatt dohányzó nők gyerekeinek 10 százaléka volt koraszülött, de korához képest nem éretlen; 15 százaléka született időben, ám kis súllyal; 2 százaléka pedig korán és kis súllyal született. Ugyanezen arányok azok között, akik csak az első harmadban dohányoztak: 8 százalék, 9 százalék, illetve 1 százalék voltak.
Minden egyéb tényezőt figyelembe véve a kutatók úgy találták, hogy azok a nők, akik az első harmad végéig leszoktak a dohányzásról 31 százalékkal csökkentették a korán, de normál súllyal szülés kockázatát, 55 százalékkal a túl kis súllyal születő babák világra jöttét, és 53 százalékkal a korán és kis súllyal születés kockázatát azokhoz képest, akik végig dohányoztak.
A dohányzás elhagyásából származó előny különösen nagy volt a 40 éves koruk fölött szülő nők körében, akiknél egyébként az átlagosnál is nagyobb kockázatot hordoz a várandósság alatti dohányzás.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban szerda délelőtt a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk. Délután a néhány órás napsütés mellett szórványosan fordul elő heves zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul. Késő este 16, 21 fok lesz. A ciklon elvonulása után szerdán a frontális tünetek megszűnnek, a frontra érzékenyek fellélegezhetnek. Reggel az ország nagy részén igen párás lesz a levegő, napfelkelte környékén ezt még nyirkosságnak...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is
- Fertőzésveszélyes a halpedikűr
- Oxitocin orrspray az autizmus ellen
- Gyakori probléma az alvajárás
- A sok cukor lassítja az agyat
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni