A termékenyebb nők ellenállóbbak a Parkinson-kórral szemben
Minél tovább termékeny marad egy nő, annál kisebb nála a Parkinson-kór kockázata - állapították meg amerikai tudósok a héten ismertetett tanulmányukban.
"A kutatás arra enged következtetni, hogy minél tovább működnek egy nőnél a nemi hormonok, annál védettebbnek tűnnek agysejtjeik a Parkinson-kórral szemben" - hangsúlyozzák annak a tanulmánynak a szerzői, amelyet az Amerikai Neurobiológiai Akadémia április végén Seattle-ben tartandó éves konferenciáján ismertetnek.
A tanulmány szerint annál kisebb a Parkinson-kór kockázata, minél hosszabb volt az első vérzés és a változó kor közötti periódus. A hosszabb - több mint 39 éves - termékenységet megélt, változó korban lévő nőknél 25 százalékkal kisebb volt a Parkinson-kór kockázata, mint azoknál, akik csak 33 évig voltak termékenyek.
Azt is kimutatták, hogy azokat a nőket, akik négyszer vagy ennél többször voltak terhesek, 20 százalékkal nagyobb veszély fenyegette, hogy Parkinson-kórban betegednek meg.
A Parkinson-kór veszélye a kétszeresére nő azoknak a nőknek az esetében is, akik méheltávolító műtéten estek át és előzőleg hormonkezelést kaptak. Nem nő viszont a kockázat azoknál a nőknél, akik hormonkezelést kaptak ugyan, de a méhüket nem távolították el.
"A tanulmány nem erősíti meg, hogy a hormonkezelés csökkenti a Parkinson-kór kockázatát a nőknél, de számos kérdésre még nem ismerjük a választ" - fogalmazott Rachel Saunders-Pullman, a New York-i Albert Einstein orvosi fakultás professzora, a tanulmány fő szerzője. A vizsgálat során több mint 74 ezer természetes változó kort átélt, illetve 7800 másik, méheltávolításon átesett nő adatait elemezték.
Miután a betegség a férfiak körében gyakrabban előfordul, mint a nőknél, az orvostudomány régóta a hormonok szerepével hozza összefüggésbe a betegség kialakulását.
Kérdését, hozzászólását írja meg a Parkinson fórumba!
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- Kitolódott a gyermekvállalás időpontja
- Az agresszív emlőrák legyőzhető cinkkel
- Diéta alatt is engedélyezett a torta
- A főtt paradicsom segít megállítani a rákos sejteket
- Világítanak a daganatsejtek a folyadékbiopsziától
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek