A triatlonisták szíve felmondhatja a szolgálatot
Kevin Harris minneapolisi kardiológus és kutatócsoportja 922 810 triatlonista adatait elemezte, akik 2006 januárja és 2008 szeptembere között az Egyesült Államok 2846 versenyén indultak. Az összesen 14 halálesetből 13 úszás közben történt, a fennmaradó pedig kerékpáros baleset volt.
A kardiológus elmondta, hogy a triatlon legveszélyesebb szakasza az úszás, mert az emberek általában uszodákban készülnek fel, a verseny viszont tavakban, folyókban és az óceánban zajlik. Ezeken a helyeken a hideg víz és az áramlatok növelik a terhelést, az úszási szakaszból pedig bajosabb kiszállni, mint a futásból vagy kerékpározásból. Mindehhez még a versennyel és tömeggel járó stressz is hozzájárul.
Harris hangsúlyozta, hogy az emberek legtöbbször alapos orvosi vizsgálat nélkül vágnak bele a próbákba, de a látszólag rendben lévő szívnél is jelentkezhet halálos ritmuszavar.
A tanulmányt az Amerikai Szívgyógyász Kollégium orlandói (Florida) konferenciáján ismertették a szerzők szombaton.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban szerda délelőtt a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk. Délután a néhány órás napsütés mellett szórványosan fordul elő heves zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul. Késő este 16, 21 fok lesz. A ciklon elvonulása után szerdán a frontális tünetek megszűnnek, a frontra érzékenyek fellélegezhetnek. Reggel az ország nagy részén igen párás lesz a levegő, napfelkelte környékén ezt még nyirkosságnak...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is
- Fertőzésveszélyes a halpedikűr
- Oxitocin orrspray az autizmus ellen
- Gyakori probléma az alvajárás
- A sok cukor lassítja az agyat
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni