A tücsök és a hangya válság idején
Amikor a gazdasági válság dúl, sok ember erszénye csukva marad. A túlzásba vitt takarékosság azonban ártalmas, rosszkedvet, feszültséget, depressziót szül.
Ezek az emberek nem tudják élvezni a jelent, mindig idegesek, és végül elmulasztanak minden alkalmat, hogy jól érezzék magukat. Kiadni egy szép summát egy hirtelen jött ötletre lelkiismeret-furdalást okozhat. Ezt mindenkit átélte legalább egyszer életében. A Harvard pszichológusai szerint azonban ez csak átmeneti kérdés. Diákokon végzett kísérleteik legalábbis ezt bizonyítják. Kísérleti alanyaik a téli szünidőt tanulásra használták fel. Visszatérve az egyetem padjaihoz még azon siránkoztak, hogy nem tanultak eleget, később azonban csak a tanulás miatt elmaradt szórakozásokat sajnálták.
Az örök dilemmával szemben, hogy hangyák legyünk-e vagy tücskök, a kutatók azt javasolják, hogy legyünk egy kicsit ezek és egy kicsit azok is. A recessziónak ebben az időszakában a távollátó hangyák nehéz próba előtt állnak, amikor takarékoskodni akarnak. A közgazdászok arra buzdítják őket, hogy azért vásároljanak és a pszichológus is afelé hajlik, hogy ugyan felelősen kell élni, továbbra is takarékoskodniuk kell, de a deprimáló tél után lehetünk egy kicsit nagyvonalúbbak magunkkal szemben.
Az olasz pszichológusok szerint Itáliában a vásárlási szokások mások, mint Amerikában, ahol a nagy hitelkínálat miatt az emberek azt a pénzt is elköltik, ami nincs nekik. A La Repubblica által megkérdezett olasz diákok olyan vásárlások miatt éreznek lelkifurdalást, amelyek később használhatatlannak bizonyultak, de ezeket nem hirtelen ötletből vásárolták.
Lucia Manetti, a római La Sapienza egyetem pszichológia-tanára viszont érdekes választ adott arra a kérdésre, hogy mi indítja az embereket takarékoskodásra Olaszországban. Mannetti hivatkozott egy újsághirre, amely szerint a Pariolin, Róma egyik előkelő negyedében is csökkent a húsfogyasztás. Ő nem hiszi, hogy ennek oka az ott lakók pénztelensége, inkább arról van szó, véleménye szerint, hogy a válsághangulat olyan légkört teremt, amely csábít a takarékoskodásra és lehetőséget ad annak bevallására is.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban szerda délelőtt a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk. Délután a néhány órás napsütés mellett szórványosan fordul elő heves zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul. Késő este 16, 21 fok lesz. A ciklon elvonulása után szerdán a frontális tünetek megszűnnek, a frontra érzékenyek fellélegezhetnek. Reggel az ország nagy részén igen párás lesz a levegő, napfelkelte környékén ezt még nyirkosságnak...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is
- Fertőzésveszélyes a halpedikűr
- Oxitocin orrspray az autizmus ellen
- Gyakori probléma az alvajárás
- A sok cukor lassítja az agyat
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni