A túlsúlyos férfiaknak kisebb az esélye a nősülésre
Azoknak a férfiaknak, akiknek 18 éves korukban jelentős a súlyfeleslegük, kisebb az esélyük arra, hogy felnőtté válva feleséget találjanak. Ez áll abban a svéd tanulmányban, amelyet a túlsúlyosságról szóló amsterdami konferencián terjesztettek elő.
A felmérésben több mint 500 ezer, 1951 és 1961 közötti svéd férfi vett részt, és kiderült: a már 18 évesen is kövéreknek 1991-ben 46, 2004-ben 45 százalékkal volt kisebb esélyük a nősülésre, mint jó kondícióban lévő férfitársaiknak. A súlyfelesleggel rendelkező, ám elhízottnak még nem mondható 18 éveseknek is kevesebb a sanszuk, de ez 1991-ben 10, 2004-ben 9 százalékkal volt alatta az átlagnak.
A túlsúlyosság bélyege hosszú ideig elkíséri tehát azokat, akik már fiatalon ebben szenvednek és ez kihat szakmai előmenetelükre épp úgy, mint emberi kapcsolataikra - vélekedik Malin Kark, aki szerint, bár az ő felmérésük erről nem szólt, az elhízott fiatalok többsége felnőttként is az marad.
Ugyancsak az amsterdami tanácskozáson került napirendre a dijoni Európai Ízléstudományi Központ tanulmánya, amely szerint az elhízás oka lehet a rossz alvás. Felmérésükből az világlott ki, hogy egy rossz éjszaka után az emberek általában szokásos kalóriamennyiségüknél 22 százalékkal többet visznek be.
Megállapították azt is, hogy az éhségérzés erősebb azoknál, akik előző éjszaka csak négy órát aludtak, mint azoknál, akik nyolc órát töltöttek alvással. A maastrichti egyetem kutatói pedig azt mutatták ki, hogy azok a fiatalok, akik kamaszkorukban rossz alvók lettek, inkább gyarapodtak súlyban, mint azok, akik jól alszanak.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban szerda délelőtt a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk. Délután a néhány órás napsütés mellett szórványosan fordul elő heves zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul. Késő este 16, 21 fok lesz. A ciklon elvonulása után szerdán a frontális tünetek megszűnnek, a frontra érzékenyek fellélegezhetnek. Reggel az ország nagy részén igen párás lesz a levegő, napfelkelte környékén ezt még nyirkosságnak...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is
- Fertőzésveszélyes a halpedikűr
- Oxitocin orrspray az autizmus ellen
- Gyakori probléma az alvajárás
- A sok cukor lassítja az agyat
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni