A túltengő zene
Üldöz bennünket minden nyilvános helyen, repülőtereken, kávézóknak, éttermekben, liftekben, még a fizikoterapeutánál is. Nem is lehet zenének nevezni, inkább egy hangos lekvásnak, amely terjed, mint a rák és veszélyes túltelítettségi hatása van - panaszkodott a valóban mindenhol harsogó zenére Umberto Eco, az egyik legnagyobb kortárs író és gondolkodó.
Angliában már tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogyan lehet az akusztikus szennyezés ellen védekezni és egy honlap közli a zenementes nyilvános helyek listáját.

Az ipar érzi az elégedetlenséget és próbálja menteni a helyzetet. Amerikából érkezik egy új technológia, amely irányítható ultrahanggal működik. Ül az ember a vendéglőben, vagy a hivatali szobájában és hallgathat akár Bachot is teljes hangerővel, anélkül, hogy a környezetében tartózkodók bármit is hallanának. Ő maga a zeneszekrény, amely rezonáltatja a hangot, amelyet fénysáv milliméteres pontossággal terjeszt. Ezt a technológiát katonai célra találták fel a nagy hadihajókon való kommunikálásra. Most kezdik kereskedelmi forgalomba bocsátani a civil szférában.
(La Repubblica)
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban szerda délelőtt a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk. Délután a néhány órás napsütés mellett szórványosan fordul elő heves zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul. Késő este 16, 21 fok lesz. A ciklon elvonulása után szerdán a frontális tünetek megszűnnek, a frontra érzékenyek fellélegezhetnek. Reggel az ország nagy részén igen párás lesz a levegő, napfelkelte környékén ezt még nyirkosságnak...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is
- Fertőzésveszélyes a halpedikűr
- Oxitocin orrspray az autizmus ellen
- Gyakori probléma az alvajárás
- A sok cukor lassítja az agyat
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni