Hőmérséklet:
Fronthatás:
+ 22°C / + 27°C
nincs front
Időjárás tovább az orvosmeteorológiához
 
 
 

A vese világnapja

Forrás: MTI
Szerző: NetAmbulancia
2009. 03. 11. 07:04:20
A vese világnapjaMárcius második csütörtökén - idén március 12-én - tartják a vese világnapját a Nemzetközi Vesetársaság és a Vesealapítványok Nemzetközi Szervezete kezdeményezésére. E napon a krónikus vesebetegségek nagyszámú előfordulására és veszélyére, a vesebetegségek megelőzésére és korai felismerésére kívánják felhívni a szélesebb közvélemény figyelmét. Az idei eseményt "Tartsa alacsonyan a vérnyomását" mottóval rendezik, az emelkedett vérnyomásértékek ugyanis növelik a vesebetegség kialakulásának kockázatát.
A krónikus vesebetegség és az általa okozott szív- és érrendszeri betegségek előfordulása járványszerűen növekszik az egész világon. Ma már népbetegségnek számít, s egyre fiatalabb korban jelentkezik: világszerte több mint ötszázmillió ember, azaz minden tizedik felnőtt szenved tőle. A krónikus vesebaj alattomos betegség, mert csak a végső stádiumban produkál látványos tüneteket.

A veseelégtelenség egyszerű vérvételből, illetve vizeletmintából állapítható meg. A krónikus vesebetegség esetén a vese funkciói csökkennek, működése teljes mértékben már nem állítható helyre. A szív- és agyi erek meszesedése mellett fokozatos csontvesztés is kialakul, ugyanakkor a vesén belül csontszerű képletek jönnek létre. Minél inkább zsugorodik a vese, annál nagyobbra nő a szív, ez okozza a szívelégtelenséget. A krónikus vesebetegeknél a szívinfarktus veszélye kétszeres, az agyi érkatasztrófáé háromszoros. A veseelégtelenség azonban késleltethető, sőt a folyamatot meg is lehet állítani, ezért nagy annak jelentősége, hogy a beteg időben jusson el az orvoshoz.

A korszerű dialízis (művesekezelés) segítségével bizonyos szinten a veseműködés fenntartható, a világon csaknem másfélmillió embert már csak ez tart életben. A művesekezelés lényege a kiesett veseműködés mesterséges pótlása, a vér megtisztítása a mérgező anyagcsere-termékektől, az ionháztartás biztosítása, a szervezetnek a többlet víztől való megszabadítása, és ezen keresztül a vérnyomás normalizálása. A krónikus veseelégtelenség kezelésében a molekuláris és sejtbiológiai kutatások eredményei jelenthetnek áttörést. Jelenleg a szervátültetés a legjobb megoldás, a betegek a transzplantáció után az egészséges emberekéhez hasonló életet élhetnek.

Magyarországon a lakosság tíz százaléka, mintegy egymillió ember szenved krónikus vesebetegségben. A betegek fele azonban későn kerül nefrológushoz, amikor terápiás megoldásként már csak a dializálás marad. Ma mintegy hétezren részesülnek vesepótló kezelésben.

A betegek többsége még azelőtt meghal, hogy dializálhatnák őket, a kardiovaszkuláris betegség: az érelmeszesedés, a szívelégtelenség miatt. Hazánkban évente mintegy 260-300 veseátültetést végeznek, a magyarországi szervátültetések története is vesetranszplantációval kezdődött 1962-ben. A várólistán lévők száma azonban gyorsabban nő, mint azoké, akik a sikeres átültetés miatt lekerülnek róla, nagy probléma a vesedonor-hiány.

Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?

Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!

Hazánkban szerda délelőtt a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk. Délután a néhány órás napsütés mellett szórványosan fordul elő heves zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul. Késő este 16, 21 fok lesz. A ciklon elvonulása után szerdán a frontális tünetek megszűnnek, a frontra érzékenyek fellélegezhetnek. Reggel az ország nagy részén igen párás lesz a levegő, napfelkelte környékén ezt még nyirkosságnak... Bővebben »

Share |
Értékelje Ön is!
Hozzászólások, vélemények (0) Szeretne hozzászólni?

Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!

Ehhez a tartalomhoz még nem érkezett hozzászólás.
 
 

Keresés

részletes kereső... részletes kereső...

Kiemelt betegségek
 
 
Kiemelt témák