A Vogue haragja és feledékenysége

Shulman szerint mostanában már olyan ruhakölteményekkel állnak elő, amelyek a jelenlegi, sokszor bírált alkatú topmodellekre sem jók. „Csontváz-lányokat kell hívnunk a bemutatókra, akiknek sem mellük, sem csipőjük, hogy beleférjenek a ruhákba. Közben egyre gyakrabban kell arra kérnem fotósainkat, hogy retusálják a felvételeket, hogy valami hús is legyen a manökeneken" - panaszkodik a főszerkesztő-asszony, aki mostanában inkább portrékat tesz ki a címlapra, mint teljes alakos képeket, mert az olvasók is „rosszul érzik magukat" azok láttán.

Már évek óta téma a sztárvilágban és egészségügyi körökben is az anorexiás modellek ügye, arra azonban eddig még nem volt példa, hogy egy menő magazin vezetője így nekimenjen a tervezőknek. Méltatta a Vogue lépését a Beat, a táplálkozási zavarokkal foglalkozó brit karitatív szervezet is, amely szerint nem lehet tovább tétlenül nézni, hogy a modelleket lassan „nullás méretre" kényszerítik és éppen ezért példaértékű, hogy egy mértékadó divatlap a felháborodás élére áll.

Csak gratulálni lehet valóban a Vogue-nak. Bár a Alexandra Shulman haragjában van egy kis gyári hiba: bő 40 évvel ezelőtt többek között éppen a Vogue volt egyike azoknak a magazinoknak, amelyek elindították a csontkollekció-modellek divatját Veruschkával, Twiggy-vel és Donyale Lunával. Kétségtelen, hogy az új megjelenésű, „kétdimenziós" lányok divatjának megvolt akkoriban a maga társadalmi szerepe az emancipációban, szemben a buja-idomú, ám a macsó társadalomnak alávetett nőkkel, a szociális töltet azonban már régen lekopott, a „vasággyal együtt 40 kilós" lányok azonban maradtak és már nem csodálat, hanem sokszor szánalom tárgyai...