A Zene a Parkinson-kórra is gyógyír: Barbara Thompson története
Van annak már több mint 22 éve, hogy először találkoztam a filigrán, első látásra szigorúnak tűnő, ám elbűvölően kedves, angolosan elegáns művésszel, Barbara Thompsonnal. A szaxofon egyik legnagyobb egyénisége, aki a jazz-ben, jazz-rock-ban és a kortárs kamara- és szimfónikus zenében egyaránt maradandót alkotott. Lady Barbara immár 12 éve harcol a Parkinson-kór ellen, de egy percre sem adja fel, a betegség csak elmélyíti művészetét.
A brit királyi zeneakadémia növendéke már az 1960-as évek végén rock-történelmet írt: előbb csupán „keresztanyja" volt minden idők egyik legnagyobb bandájának, a Colosseumnak (férje az alapító, Jon Hiseman dobos, és a nevet Barbara találta ki római nászútjuk során), majd komponistaként és hangszerelőként is részt vett annak munkájában. Ott van a keze nyoma a Colosseum leghíresebb darabján, a Valentine,s Suite-on (1969) is. 1975-ben alakította meg jazz-rock csapatát, a Paraphernaliát, amelynek zenéje az ő nőiesen érzékeny és könnyed, mégis erőteljes szaxofonjátékán alapult, de nem állt távol tőle soha a spirituális megközelítés sem.
A műfaj rajongóinak kedvencei közé tartozik a Mother Earth (1982), a Heavenly Bodies (1986) és a Shifting Sands (1998) is. Együttesével 25 éven át turnézott, közben fáradhatatlanul komponálta kortárs műveit, dolgozott színháznak - köztük Andrew Lloyd Webberrel a Macskákban és a Requiemben - és filmzenét is szerzett. Energiáiból még egy másik „szupercsapatra" is futotta, a United Jazz + Rock Ensemble-re, amelyet 1975-ben csupa zenekarvezetőből hozott létre.
1997-ben diagnosztizálták a Parkinson-kórt az akkor 53 éves, ereje teljében lévő asszonynál. Amikor megtudta rossz hírt, rögtön férjéhez sietett, aki éppen a néhány éve újjáalakult Colosseummal próbált. Hiseman megkérdezte tőle: „Hazaküldjem a fiúkat?" Barbara azonban azt felelte, hogy a világért se - folytassák. Ez lett a betegséggel szembeni alapfilozófiája. „Úgy voltam vele, mint egy kellemetlen vendéggel, akit akkor a legkönnyebb elviselni, ha jó képet vágunk hozzá. És ha lehet, még jobban koncentráltam a munkámra, hogy egy gondolatot se engedélyezzek a betegségnek. Kezdettől fogva elhessegettem magamtól a +Miért pont én?+ kezdetű negatív hozzáállásokat. Azt is tudtam, hogy a történelem során voltak olyan hírességek, mint például Julius Caesar, akik ugyancsak ebben a betegségben szenvedtek, mégis nagy dolgokat vittek véghez, pedig nem álltak a rendelkezésükre a ma ismert gyógymódok" - írta honlapján.
Lady Barbara 2001-ben bejelentette, hogy leáll a fárasztó turnézással, csak a komponálásra összpontosít. Az élet azonban közbeszólt: 2003-ban súlyosan megbetegedett a Colosseum szaxofonosa, Dick Heckstall-Smith, és Thompson úgy döntött, hogy kisegíti férje együttesét, újra színpadra áll. A turné során Budapestre is eljutott a zenekar, és a művésznő, aki ereje teljében játszotta végig a nem éppen könnyű szólamokat, érezhette nemcsak a közönség szeretetét, hanem azokat az erősítő energiákat is, amelyeket a hallgatóság soraiból gyógyítók és a zenéből merítő spirituális útkeresők küldtek neki. Két év múlva már nemcsak a Colosseummal játszott, hanem a Paraphernaliát is felelevenítette, sőt, még lemezt is készített ez utóbbival a szimbolikus Never Say Goodbye címmel.

Barbara Thompson azóta is dolgozik, bár az utóbbi időkben kevesebbet játszik élőben, de a stúdiómunkát, a zeneszerzést nem hagyta abba. Állapotát különböző alternatív terápiákkal stabilizálják. Közben minden alkalmat megragad az őssejtkutatás fontosságának hirdetésére és arra, hogy sorstársai se veszítsék el a reményt.
„Mindig jobban érzem magam, amikor érdekes munkákat végzek. A legrosszabb, amit az ember tehet, hogy ül otthon, nem csinál semmit, csak sajnálja magát. Az olyan erős, jó érzelmek, mint az öröm és a remény önmagukban is erősíthetik az agyat a dopamin-termelésben" - írta „Lady Saxophone", aki július 27-én ünnepli 65. születésnapját.
Kérdését, hozzászólását írja meg a Parkinson fórumba!
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Barbara ereje
Remélem, hogy Barbara Thompson esete erőt ad mindenkinek, aki hasonló helyzetben van. Ilyen szemlélettel kell megközelíteni és megélni a betegséget.
# 83 | 2009-06-27 18:09:41
Keresés
- Kitolódott a gyermekvállalás időpontja
- Az agresszív emlőrák legyőzhető cinkkel
- Diéta alatt is engedélyezett a torta
- A főtt paradicsom segít megállítani a rákos sejteket
- Világítanak a daganatsejtek a folyadékbiopsziától
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek