Hőmérséklet:
Fronthatás:
+ 22°C / + 27°C
nincs front
Időjárás tovább az orvosmeteorológiához
 
 
 

Agybetegség kezelése újfajta génterápiával

Forrás: MTI
2009. 11. 08. 11:00:00

Génterápia és csontvelő átültetés ötvözésével francia szakemberek sikeresen kezeltek két olyan súlyos idegsorvadásban szenvedő fiút, akik az 1992-ben George Miller által készített Lorenzo olaja című, amerikai-olasz film főszereplőjéhez hasonló agybetegségben szenvedtek.

A szakemberek először HIV-vírust tettek életképtelenné, hogy megakadályozzák a kórokozó következtében fellépő AIDS-betegség kialakulását, majd a már megbénított vírus segítségével jutattak be új, egészséges gént a szervezetbe.

Ez volt az első eset, hogy ezt a hosszasan kidolgozott módszert embereknél alkalmazták, illetve szintén ez volt az első alkalom, hogy sikeres génterápiát hajtottak végre a súlyos agybetegségben szenvedőkön - mondta a tudományos kutatás vezetője, Patrick Aubourg, a párizsi Descartes Egyetem munkatársa.

Habár ez csupán egy apró lépés volt, mégis "rendkívül fontos következtetések" vonhatóak le belőle, a többi vér-, és immunrendellenességre vonatkozóan, amelyekről eddig úgy tartották, hogy nem kezelhetőek génterápiával - mondta Kenneth Cornetta, az Amerikai Gén-és Sejtterápia Társaság elnöke. "Ez a tanulmány megmutatja a gén és a sejtterápia ötvözésében rejlő lehetőségeket" - tette hozzá a szakember, akinek saját, az Indianai Egyetemen működő laboratóriumában, már hosszú ideje végeznek kísérleteket azzal kapcsolatban, miként lehet biztonságosan új, egészséges géneket szállítani a lentivírusok nemzetségébe tartozó HIV-vírusok segítségével.

A tanulmány a Science című tudományos szaklap pénteki számában jelent meg.

George Miller filmje a virginiai Lorenzo Odone sorsát örökítette meg. A múlt év májusában egy nappal 30. születésnapja után meghalt fiatalembert egy ritka betegség, az adrenoleukodisztrófia (ALD) hatéves korában támadta meg és az orvosok legfeljebb két évet adtak neki. A betegség okozója, hogy a sejtekban annyi zsírsav halmozódik fel, hogy azok súlyosan károsítják az agy idegsejtjeit. Lorenzo apja, Augusto Odone megfelelő gyógymód hiányában egy különleges oliva- és repceolajkeveréket kísérletezett ki, amely enyhíteni képes a betegség tüneteit és megelőzni a vele járó rohamokat. "Lorenzo olaja" nagy vitákat váltott ki tudományos körökben, de 2005-ben egy tanulmány, 84 ALD-beteg gyereken végzett kutatások alapján megállapította hatékonyságát.

Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?

Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!

Hazánkban szerda délelőtt a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk. Délután a néhány órás napsütés mellett szórványosan fordul elő heves zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul. Késő este 16, 21 fok lesz. A ciklon elvonulása után szerdán a frontális tünetek megszűnnek, a frontra érzékenyek fellélegezhetnek. Reggel az ország nagy részén igen párás lesz a levegő, napfelkelte környékén ezt még nyirkosságnak... Bővebben »

Share |
Értékelje Ön is!
Hozzászólások, vélemények (0) Szeretne hozzászólni?

Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!

Ehhez a tartalomhoz még nem érkezett hozzászólás.
 
 

Keresés

részletes kereső... részletes kereső...

Kiemelt betegségek
 
 
Kiemelt témák