Agystimuláció? Meditáció!
A reggeli kávét, sőt, a napközben munka közben tartandó kávészünetet is megspórolhatjuk, ha csak azt várjuk e kedvelt italtól, hogy agyunkat stimuláljuk. Egy rövid meditáció ugyanilyen, sőt jobb hatást vált ki, és még pénzünkkel is spórolunk - olvastam a napokban egy felmérésről, amelyet az Észak-Karolinai Egyetem végzett.
A felmérésből kiderült, hogy a meditáció elsősorban a kognitív aktivitást serkenti: a gondolkodást, az emlékezést, és általában a szellemi munkát. Minderre úgy jöttek rá, hogy 63 önkéntest négy napon át 20-20 perces meditációnak vetették alá. Végül 49-en csinálták végig a kurzust, majd teszteket készíttettek velük és azokat összehasonlították egy meditáció-mentes csoportéval. Arra a meglepő eredményre jutottak, hogy már négy nap után sokkal jobb teljesítményt nyújtottak a meditálók, mint azok, akik nem vettek részt a kísérletben.
Bár nem voltam Észak-Kaliforniában, és még soha nem vettem részt ilyen kísérletben, a magam részéről igazat adok az amerikai kutatóknak. Éveken át olyan voltam, mint Fülig Jimmy, aki elrohan a szélrózsa minden irányába, és nem kíméltem magamat a stimuláló eszközök terén sem. Mostanában sem mondhatom, hogy túlságosan egyhangú lenne az életem, és ez a sokféleség az én koromban akár meg is viselhetné szervezetemet, ehhez képest köszönöm, jól vagyok. És ebben minden bizonnyal része van annak, hogy minden reggel meditációval kezdem a napomat, zenével vagy zene nélkül, tulajdonképpen mindegy. Ezek időtartama átlagosan 15-20 perc, és tökéletesen jók arra, hogy rendet csináljanak az agyamba, ne kezdjek el kapkodni, tudjam minden dolgom helyét, fontosságát, idejét, és sorrendjét.

Főiskolai tanítványaim közül is jó néhányan képviselik a „mérgezett egér" kategóriát, különösen így, félév vége és szakdolgozat-leadás körül. Többen panaszkodnak, hogy állandóan kifutnak az időből, és persze ilyenkor jönnek az obligát bajok, bemondja az unalmast a számítógép, elromlik a nyomtató, összekeveri a konzultációs időpontokat, stb... Az egyikük például a minap azt mondta, hogy azért van benne káosz, mert az agya három gondolattal előbbre jár, mint amit valóban meg tud valósítani.
Bár nem tekintem magam gurunak, és aligha jutok el valaha ilyen spirituális magaslatokba, mindenkinek javaslom, hogy próbálkozzanak a reggeli meditációval, hogy ne a testi-szellemi rohanásról szóljon az életük már huszonéves korukban. Mert később csak rosszabb lesz.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt észak felől egy gyenge hidegfront hatására megnövekszik a felhőzet, és az északi határszélen elszórtan hószállingózás fordulhat elő. Délután erősen felhős lesz az ég az ország felett, a Dunántúlon többfelé, a középső és északi megyékben csak szórványosan fordul elő hószállignózás, gyenge havazás. A szél mérsékelt északnyugati lesz. Hajnalban -25, -15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -9, -4 fok között alakul. Késő este -15, -10 fok lesz. Csütörtökön egy gyenge hidegfront éri el a Kárpát-medencét....
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Vérnyomáscsökkentő a lila burgonya
- Az antipszichotikumok negatív hatással vannak az anyagcserére
- Fertőzésként terjed a testben az Alzheimer-kór
- A testsúly és az agy méretének összefüggése
- Fiatalon egészségtelen a válás
- Törékenyebb a csont egyes gyomorégés elleni szerektől
- Az aszpirin és a warfarin is hatékony a szívbetegeknél
- A túl sok fém mérgező is lehet
- Nő a rák kockázata a csípőpótlásos betegek körében
- A stroke utáni vérszegénység halálhoz is vezethet