Aki nappal is alszik, rövidebb életű lehet
Azok az idős emberek, akik napközben is többnyire álmosak, elalszanak, gyakrabban halnak meg szív- és érbetegségben, mint azok, akik nappal tevékenyek és csak éjszaka térnek nyugovóra. A francia Három Város tanulmány eredményeit a nemzetközi szakfolyóirat, a Stroke közölte.
A tanulmány 1999-ben kezdődött. A doktorok azzal foglalkoztak, hogyan alakulnak az öregedéssel kapcsolatos szív- és érrendszeri változások attól függően, milyen módon élt, evett-ivott és aludt a vizsgált személy. Az így összegyűjtött rengeteg adat értékeléséből már eddig is több érdekes dolgozat született.
Legutóbb azokat az információkat összegezték, amelyeket 9264, idős és egészséges ember adott hat év alatt arról, mennyire érezte magát napközben álmosnak, milyen gyakran kényszerült nappal szunyókálni. A 65 évesnél idősebb vizsgálati alanyok közül átlag minden ötödik abba a csoportba tartozott, amely rendszeresen és gyakran elaludt a nappali órákban.
Azokhoz képest, akik csak az éjszakai időszakban hajtották álomra fejüket, a délelőtt-délután is elalvók a megfigyelési időszak évei alatt 49 százalékkal gyakrabban haltak meg szívinfarktusban vagy agyi katasztrófa, esetleg hirtelen szívhalál következtében.
Guy DeBacker belga professzor, aki az Európai Szívgyógyász Társaság képviseletében értékelte a Három Város vizsgálat eredményeit, hangsúlyozta, a tanulmány szerint az idős embernek arra az egyszerű kérdésre adott válasza, hogy tapasztal-e napközben álmosságot, lefekszik-e nappal szundikálni, segít megtalálni azt a csoportot, amelynek tagjaira a szív- és érbetegségek fokozott kockázata miatt jobban kell ügyelnie az orvosnak.
Szinte ezzel a dolgozattal egyidőben adták elő amerikai kutatók annak a vizsgálatnak az eredményeit, amelyben nyolcezernél több idős asszony vett részt. Ott is az derült ki, hogy a naponta szundikálni kényszerülő, életük hetedik évtizedébe lépő hölgyek halálozása 44 százalékkal volt magasabb, mint azoké, akik napközben különösebben nem lettek álmosak.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban szerda délelőtt a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk. Délután a néhány órás napsütés mellett szórványosan fordul elő heves zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul. Késő este 16, 21 fok lesz. A ciklon elvonulása után szerdán a frontális tünetek megszűnnek, a frontra érzékenyek fellélegezhetnek. Reggel az ország nagy részén igen párás lesz a levegő, napfelkelte környékén ezt még nyirkosságnak...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is
- Fertőzésveszélyes a halpedikűr
- Oxitocin orrspray az autizmus ellen
- Gyakori probléma az alvajárás
- A sok cukor lassítja az agyat
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni