Akkor most kinek higgyünk?
„Ugye megmondtuk előre?" - halljuk a reakciót, és még azt sem mondhatjuk, hogy nincs igazuk. A mai modern kommunikáció világában semmi nem marad titokban. Kiderült, vagy legalább az a vád látott napvilágot, hogy az eddig elismert tekintélyű Egészségügyi Világszervezet (WHO) olyan szakértők véleménye alapján adta ki a világjárvány-riasztást a H1N1-vírussal kapcsolatban, akik szerepeltek néhány nagy gyógyszerkonszern fizetési listáján.
Magyarán: érdekeltek voltak abban, hogy világméretű pánikot keltsenek, mert így óriási mennyiségben lehetett az oltóanyagokat és más gyógyszereket eladni. Holott a H1N1-pandemium méreteiről ugyancsak megoszlottak a vélemények már korábban is, elég volt összevetni a halálos áldozatok számát egy átlagos, éves influenza-járvány halottainak számával. Persze 15 ezer ember életének is elvesztése a tragikus, csak egy kicsit furcsa világjárványról beszélni, amikor a „normál" influenza évente elvisz negyedmilliót.
A WHO persze tagad, cáfol, de önmagában már az, hogy a gyanú felmerült, éppen elég, hogy a szervezet szavahihetősége, korrupció-mentessége megkérdőjeleződjön. És miután a kommunikációs pszichológia szerint is a legelső információ a legfontosabb, az emberekben leginkább megmaradó, a gyanút is elég nehéz lemosni.
Ez pedig legalább olyan nagy baj, mint egy influenza. A bizalomvesztésből rendkívül nehéz kigyógyulni. Hosszú évek óta jószerével a WHO volt az egyetlen nagy nemzetközi szervezet, amely a külvilág szemében még viszonylag őrizte tisztaságát. Az „anyacég", az ENSZ már régóta elvesztette hitelét, de példálózhatnánk akár a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel is, amely a 2003-as iraki háború, illetve Szaddám Huszein állítólagos atomfegyvereinek „leleplezésével" írta ki magát a tisztességes és elfogulatlan testületek sorából. A WHO besározódása viszont sokkal veszélyesebb ügy. Ezt nem lehet annyival elintézni, mint annak idején a NAÜ-t, hogy a Pentagon és a CIA megvette Mohamed el-Baradeit és munkatársait egy „olajháború" érdekében. Itt emberek milliárdjainak egészségével folyt a packázás. És mi lesz akkor, ha valóban egyszer bekövetkezik egy igazi, akár az emberiség létét veszélyeztető járvány? Nem járunk-e akkor úgy, mint a farkast kiáltó pásztorfiú, akinek már akkor sem hittek, amikor tényleg jött a farkas?
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Új H1N1 infromációs oldal indult
- Géncsere történt a H1N1-fertőzött sertéseknél
- A H1N1 betegek védettséget kaphatnak a spanyolnáthával szemben
- Több, mint tízezer ember halt meg a H1N1 járványban
- Egy orvosi lap szerint rosszul kezelte a HHO a H1N1 járványt
- Orvos lenne az első H1N1-es beteg
- H1N1 - 48 óra alatt eldől az életben maradás
- Továbbra is veszélyes a fiatalokra a H1N1
- A szezonális influenza elleni oltás miatt nőt meg a H1N1 rizikó
- A H1N1 csillaga még nem áldozott le
- Mutálódott a H1N1
- Az influenza vakcina tartalmazza majd a H1N1 törzset is
- 175 millió beadott H1N1 oltás a világon
- Hagyományos étrend a belgrádi vendéglőkben a H1N1 ellen
- H1N1 az USA-ban
- A légutakat és a tüdőt is károsítja a h1n1 vírus
- Veszélyesebb a H1N1, mint eddig gondolták
- Karácsony a H1N1-el
- Majdnem hatmillió H1N1 fertőzött amerikai
- Az influenzaoltás kihagyása véd az új influenza ellen
- A szezonális influenza vakcina is védelmet nyújt a H1N1 ellen
- Más fertőzéssel együtt halálos a h1n1?
- A sertések már több mint 10 éve H1N1 fertőzöttek
- Nagy-Britanniában tesztelik az új H1N1 elleni vakcinát
- A H1N1 vírus elérte az angol királyi kastélyokat
- Önkénteseket keresnek a H1N1 vírus elleni vakcina próbáihoz
- Megkezdték az első H1N1 elleni vakcina humán próbáit
- Az jelenlegi gyógyszereknek ellenálló H1N1 vírust találtak
- Az amerikai járványügyi hatóság cáfolja a mutáns H1N1 törzsről szóló bejelentést
- Elkészült a H1N1 influenza elleni első védőoltás
Hasonló betegségek
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek
- A diabétesz növeli a születési rendellenességek kockázatát
- A szájrák kockázatát növelheti a bor
- Vérnyomáscsökkentő a lila burgonya
- Az antipszichotikumok negatív hatással vannak az anyagcserére
- Fertőzésként terjed a testben az Alzheimer-kór