Akne és karácsony

A bőrünk az a legkülsőbb, legnagyobb, legtávolabbi szervünk, amely határolja a testünket, de egyben össze is köt a környezetünkkel, melynek a révén érintkezésbe, kapcsolatba lépünk a külvilággal érintés, tapintás, hideg, meleg érzékelés, levegőzés, párologtatás... révén.

Minden olyan probléma, fertőzés, betegség, amely a bőrünket érinti egy rendkívül tág értelemben vett kontaktusnehézségre utal, és főként a felnőtt vagy a felnőtt kor küszöbén álló, pubertáskorú embereket érinti, mégpedig azért, mert amíg csecsemők és a kisgyermekek vagyunk, még tabuk nélkül, nyíltan és szégyenkezés mindenféle ráaggatott jelzők nélkül éljük meg érzéseinket, érzékeléseiket, nem gondolva társadalmi konvenciókra.
Amikor a gyermek felnőtté válik, az addigi tapasztalatai, neveltetése alapján nyilvánul teste változásaihoz és szexuális vágyaihoz, azoknak megfelelően érzi „tisztának", vagy éppen „piszkosnak", az érzéseit, azok szerint ítéli a benne kialakuló újat, „idegent" szégyellnivalónak (piros pattanások, mint bélyegek), mélyen eltömni valónak (eltömődött pórusok és mitesszerek) vagy éppen elfogadja, őszintén vállalja, és örömmel megéli, és olyan, az emberi fejlődés természetes és elengedhetetlen részeként, a maga teljességében éli át, mint a majd évtizedek múlva jelentkező változókort.

Lelki üzenetként felfoghatjuk úgyis a pattanásokat, aknékat, mitesszereket, hogy a megnövekvő faggyúelválasztás tulajdonképpen a kapcsolatteremtést szeretné simábbá, súrlódásmentesebbé tenni...
Hogy e változás nélkül, a maga természetes útján, nem válhatunk anyává, apává, hogy a „piszkos" szexualitás nélkülözhetetlen az áldott állapot, egy új ember teremtésének tiszta csodájához...

Használjuk ki a karácsony örömteli ünnepét, a szűkebb-tágabb családi együttléteket a kapcsolataink rendezésére, találkozzunk azokkal a családtagokkal, akiktől kissé eltávolodtunk, vagy akikkel soha nem is kerültünk közel egymáshoz.

Még ennél is fontosabb, hogy engedjük meg magunknak, hogy azok legyünk, akik valójában vagyunk, ne akarjunk „tisztábbak, jobbak, szebbek" lenni, mint amilyenek vagyunk, hiszen a létezésünk megélése itt és most, a valóság „legtisztább", egyszeri és ebben a formájában megismételhetetlen megtestesülése.

Szeressük, fogadjuk el magunkat, mert akkor a környezetünk is szerethet minket karácsonykor és ünneptől függetlenül is. Mert az önmagunk megszeretésének és tiszteletének útján szerzett tapasztalataink elengedhetetlenek ahhoz, hogy másokat megszerethessünk, tisztelhessünk.