Az előző részekben láthattuk, hogy a fascia az egész testünket behálózza, rétegekbe rendeződve különböző funkciókat lát el, megtartva az integritást. A felületes fascia a bőrhöz közel van és a hőháztartásban, az immunrendszer működésében, míg a mély fascia az izmok koordinálásában, a mozgás szabályozásában játszik fontos szerepet.

Ha még ennél is mélyebbre merészkedünk, akkor a szervekhez érkezünk. A fascia, ahogy összeköti a szerveket és a vázrendszerünk rögzítésében is részt vesz, a funkcióját tekintve olyan,

mint egy karmester, ahol a szervek a hangszerek.

A vezérlést nem csak az eddig hitt hormonális és idegi szabályozás, hanem a fascia működése is befolyásolja.

Hol találhatóak a belső szerveink?

Testünk öt üregbe (agyi, nyaki, mellkasi, hasi, medence üregek) rendeződve biztosít helyet a belső szerveinknek.
Minden üreg több részből áll:

  • Az első maga a szervi komponens (például a medenceüregben ezek a vékony-, vastagbél, szigmabél és a végbél).
  • A második a vaszkuláris komponens (szintén a medenceüregben ezek a beleket ellátó erek, húgyhólyag és húgycső).
  • A harmadik a mirigyes komponens (a medenceüregben ezek a nemi mirigyek, prosztata, méh).

Ezekben az üregekben a szerveink védve vannak, és a fascia által, idegi és hormonális szabályozás által közvetlen kapcsolatban állnak egymással. De nemcsak a három komponens áll kapcsolatban egymással, hanem az üregek is kommunikálnak, amit az üregek közötti kiskapuk biztosítanak.

Kapcsolat a belső szervi és mozgásszervi problémák között

A belső szervek diszfunkciója és a mozgásszervi panaszok közötti kapcsolat eddig homályos volt. Ha valakinek székrekedése van, akkor irány a belgyógyászat, ha a dereka fáj, akkor pedig az ortopédia.

Egyre több tanulmány talált összefüggést e két látszólag távol álló panasztípus között (tartós belső szervi problémákkal szenvedők 40-60%-nál mozgásszervi probléma is található).

Minden szervünknek, mirigyünknek, ereinknek két típusú fasciája van:

  • körbeölelő, azaz investing fascia
  • eredési, azaz insertional fascia

Ezek segítségével úgy helyezkednek el az üregekben, mint ahogy pókember a hálói által függ egy hídon.

Viszcerális fascia szerkezete

  • Körbeölelő fascia: körbeöleli a szervet és felveszi annak alakját (ahogy a következő képen pókember speciális öltözete rátapad testére), pontosabban meghatározza annak alakját. Itt a fascia nagyon elasztikus, biztosítva a szerv mozgását és motilitását.
  • Eredési fascia: egy merevebb kötőszövet, amely nagyobb ellenállásra képes, hisz funkciója felfüggeszteni, stabilizálni a szervet. Visszatérve a pókemberhez, ez lesz a “pókháló”, ami felfüggesztve van a híd állványzatára.
  • Az analógiához még felhasználom a hidat, mert fontos a szerepe e rendszerek megértéséhez. Példánkban a híd váza jelképezi a csontrendszert (mellkas, bordák, medence, koponya), amelyek az üregeket alkotják. A híd kábelei lesznek az előző részben kifejtett izmokat körbeölelő mély fascia erővonalai.

A belső szervek működésének személéltetésére maradok a pókemberes példánál és két gyakori panasz példájában fejttem ki.

Mozgásszervi probléma belső szervi panaszokat okoz.. (4. kép / I. ábra)

Amikor egy tartós mozgásszervi probléma (például egy 15 éve eltört boka) még mindig fájdalmat okoz, nem tudott megfelelően meggyógyulni és következményesen belső szervi tüneteket (példánkban bélbántalmat) okozhat.

Képzeljük el a pókemberes jelenetet, miszerint az ellenség megtámadta a híd tartóoszlopait és azok kezdenek elmozdulni. Mi történik Pókemberrel? Mivel a hálójával ezekre a tartóoszlopokra (medence, bordák) és kábelekre (mély fascia) van felfüggesztve, elmozdul a teste a térben. Pontosan ugyanez történik egy korábbi sérülésnél a testünkben. A 15 éve eltört bokánál sérültek a képletek (csont, izmok, fascia) és nem tudott tökéletesen meggyógyulni (jelen pillanatban is fáj, érzi az időjárást). Megfeszül a mély fascia, és egy feszítőerőt képez a fasciahálózatra. Mivel a beleink is erre a „kábelre” vannak felfüggesztve, ezek kóros feszülése megváltoztatja a beleink helyzetét. Csak egy kicsit, de megváltozik annak helyzete és mobilitása (mozgása – pl. futásnál vagy légzésnél fel-le irányuló elmozdulása) és motilitása (perisztaltikája – a belekben haladó tápanyagok továbbítása). A tápanyag elkezd pangani a belekben, székrekedést, hasfájást és hosszú távon irritabilis bélszindrómát okozhat.

{BANNER}

Bélpanasz mozgásszervi problémát okoz.. (4. kép / II. ábra)

Amikor a tartós bélpanasz (hasfájás, székrekedés, emésztési probléma) okoz mozgásszervi panaszt, például térdfájdalmat.

Ez a rendszer fordítva is – amikor az elsődleges ok a belső szervek rendellenessége – képes mozgásszervi problémákat okozni. Példának okáért vegyük azt az esetet, hogy egy vírus vagy bakteriális fertőzés miatt tartós gyulladás alakul ki a belekben (hasfájás, hasmenés, görcsök stb. tünetekkel társulva). A belek körbeölelő fasciája (Pókember feszes ruhája) is érintetté, merevvé válik, feszítve az eredési fasciát (azaz Pókember kilövellt hálója).

Ebben az esetben Pókember lesz az, aki felbőszülve elkezdi húzni a hálóját, és elmozdítja a híd kábeleit, ami a tartóoszlopok elmozdulását eredményezi.

Ha a belső szerveink szenvednek, az kihatással lesz a mély fasciára és a mozgatórendszerünkre. Megváltozik a mély fasciáról szóló részben taglalt hálózati rendszer. Ha ez a gyulladás tartósan fennáll, akkor a mozgásszervrendszerünk működése is megváltozik, térd-, derék-, nyak-, fejfájást okozva.

Hogyan zajlik a vizsgálat?

A vizsgálat során, az anamnézis (tünetek megvitatása, kórelőzmény felállítása) felvételénél feltérképezzük a páciens múltját egészen a születéstől. Összegyűjtünk minden jelentősebb traumát (törések, műtétek, balesetek), kikérdezzük a viszcerális panaszokról (fejfájás, émelygés, emésztési, légző, hormonális stb. problémák). Közösen a pácienssel megpróbáljuk felállítani a hipotézisünket, hogy az összes panasza közül melyik lehetett az legkorábbi.

Nagyon egyszerű példa: Van egy nő, aki hét éve szült császármetszéssel, és ezt követően elkezdett fájni a dereka (gyakran ezzel a panasszal keresnek meg bennünket). Tovább kérdezgetve kiderül, hogy öt éve megjelentek menstruációs görcsök, amelyekhez fejfájás is társul. Ha közösen kiderítjük, hogy ezek a tünetek nem voltak jellemzőek a szülést megelőzően, akkor gondolhatunk arra, hogy a császármetszés következményeként, az izom-, fasciarendszer sérült, és ez okozhatja a panaszokat.

Fascia masszázs: Így lehet kezelni egy belső szervet manuális technikával

A példánál maradva, a terápia során nem közvetlenül a méhet fogom kezelni, nyomkodva a belső szerveket, hanem a hegszövetet és fascia azon részét, ahol felfüggesztve van a méh, így közvetetten hatok a szervre. Mivel a fenti példánál fejfájás is társul a többi tünethez, ezért az egész „hidat, kábelrendszert” átvizsgálom és kezelem.

A fasica kezelés folyamán dörzsölő, masszázsszerű, manuális technikákkal szabadítom fel speciális helyeken ezeket a feszüléseket.

fascia masszázs
Fascia masszázs technikák szemléltetése hegszöveten.

„Most már mindent gyógyítotok?”

Ennek a rendszernek a működése és megértése szélesre tárja a kaput a holisztikus gyógyítás irányába. A fenti leírást olvasva úgy tűnhet, hogy a manuálterapeuták mindent el akarnak adni. Mintha már nemcsak derék- vagy térdfájdalmat kezelnének, hanem képesek lennének hormonális panaszok, allergiák, bélproblémák kezelésére is.

E kétely eloszlatására nem szoktam magyarázkodni, hanem a következőt mondom:

„Tudom, hogy furcsán hangzik, hogy Önnek az autóbalesete során elszenvedett medencetörése okozhatja a tartós bélproblémáit, de ha megfigyeli: korábban nem szenvedett ilyen panaszoktól. Nem biztos, hogy a hipotézisem igaz, előfordulhat, hogy különböző eredete van a panaszainak és egyáltalán nem biztos, hogy tudok segíteni, de ez két kezelés alatt kiderül. Nem fogjuk egymás idejét húzni, és nem áltatom hiú reményekkel”.

A tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek kipróbálják, hiszen gyorsan van eredmény – vagy gyorsan nincs eredmény.

Későbbi bejegyzésekben bemutatok pár valós esettanulmányt, amikor a horkolástól szenvedő úr felesége kért segítséget, és három kezelés után már képesek egymás mellett aludni. Továbbá egy 21 éves atléta, aki gyerekkorától székrekedésben szenvedett (két hetente egy széklet), amihez Achilles-gyulladás (ezzel jöttek hozzánk) és krónikus fejfájás társult.null

Más elméletek

A fenti megközelítés a Stecco-féle fascia manipuláción alapszik. Vannak más iskolák (Jean Pierre Barral iskolája), akik más megközelítésben, más elmélettel magyarázzák és kezelik a belső szervek panaszait. Vannak, akik a belső szerveket mobilizálják, és úgy érnek el eredményeket.

Jelen pillanatban sajnos elég nehéz nagy átfogó kísérletekkel alátámasztani ezen terápiák hatékonyságát, hiszen minden páciens más. Addig is maradnak az esettanulmányok és a személyes megtapasztalás.

Nem mindenkin tudunk segíteni, de ha tudunk, az gyorsan kiderül!

Források

Fascia cikksorozat további részei: