A repülési útvonalak mutatják az új vírus terjedés irányát
A repülőjáratok útvonalának elemzésével kanadai kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az influenza új H1N1 vírusa a légiközlekedés útján terjedt szét a világban, eredményeiket hétfőn tették közzé a New England Journal of Medicine című szaklapban.
A tanulmány a tavaly márciusi és áprilisi repülési adatok alapján készült, és azt mutatta, hogy Mexikóból 2 milliónál több ember repült a világ több mint ezer városába. A kutatók szerint az utazási szokások nagyjából állandóak az év ezen szakaszában, amikor az új H1N1 vírus idén megjelent Mexikóban.

Az emberek úticélja 164 ország volt, ám 80 százalékuk az Egyesült Államokba repült innen. Az új influenzavírus márciusban és áprilisban az Egyesült Államokban és Kanadában terjedt először. Hivatalosan április közepén az Egyesült Államokban jelentették be első alkalommal az új vírust, ám addigra már jelentős járvány alakult ki Mexikóban.
A torontói St. Michael kórház kutatói Kamram Khan vezetésével a Nemzetközi Légiközlekedési Társaság 2007-es és 2008-as adatait vetették össze. Kidolgozott módszerük a világszerte terjedő fertőző betegségek útvonalát, terjedési mintázatát jelezheti előre.
Az elemzés szerint a Mexikóból indulók közül a legtöbben, 221 ezren Los Angelest választották úticélként 2008 ezen időszakában, New Yorkot 126 ezren, a kanadai Torontó az első nem-egyesült államokbeli városként a maga 45 ezer érkező utasával a 12. volt a listán.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 70.893 új H1N1 influenzás megbetegedést igazolt, 311 halálesettel. Az Egyesült Államok hatóságai azonban múlt heti bejelentésükben egymillió esetről szóltak. A szakértők szerint a vírus az első szakaszban túl gyorsan és igen távolra terjedt. Az országok különféle intézkedéseket hoztak megállítására, ám a hónap elején a WHO mégis kénytelen volt világjárványnak minősíteni.
Irak, Litvánia, Monaco és Nepál hétfőn jelentette be az első új H1N1 influenzás megbetegedéseket.
A kutatók szerint az Egyesült Államok 76 millió fölötti számban fogad látogatókat évente a világ minden tájáról, a nemzetközi repülőforgalom egyhatodát pedig Kanadával együtt a két ország generálja ki- vagy beutaztatással.
Khan úgy véli, kidolgozott módszerük a későbbiekben segíti, hogy a városok és országok szerte a világon minden eddiginél gyorsabban és értelmesebben reagálhassanak egy felbukkanó fenyegetésre.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban szerda délelőtt a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk. Délután a néhány órás napsütés mellett szórványosan fordul elő heves zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul. Késő este 16, 21 fok lesz. A ciklon elvonulása után szerdán a frontális tünetek megszűnnek, a frontra érzékenyek fellélegezhetnek. Reggel az ország nagy részén igen párás lesz a levegő, napfelkelte környékén ezt még nyirkosságnak...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is
- Fertőzésveszélyes a halpedikűr
- Oxitocin orrspray az autizmus ellen
- Gyakori probléma az alvajárás
- A sok cukor lassítja az agyat
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni