Alkoholizmus
Alkoholfüggőség
-
Pszichoterápia, Pszichológia, Pszichiátria
Betegség leírása
Idült betegség, melynek kezdete nagyon alattomos, általában 16- 30 éves kor között kezdődik, s évekig elhúzódhat, anélkül, hogy a beteg segítséget kérne. Férfiak körében sokkal gyakoribb (4:1 arányban), de ma már egyre megfigyelhetőbb nőknél is és egészen fiataloknál.
Magyarországon több mint 1 millió embert érint közvetlenül vagy közvetetten, vagyis sajnos népbetegség. Az alkoholt (amely különféle szeszesitalok összefoglaló neve, szaknyelven etil- alkohol) az emberek többsége hangulatserkentésre, míg mások nyugtatásra használják. Az alkohol ugyanis, attól függően, hogy az ember mennyit fogyaszt belőle, lehet stimuláló szer is, ami felhangolt állapotba hozza az embert, de lehet nyugtató és tompító hatása is. Az alkoholizmus kialakuláshoz szükséges mennyiség és ivászati gyakoriság minden embernél más és más. Betegségnek akkor minősül, amikor mind a testi, mind a lelki, valamint a szociális tünetek is kimutathatók.
Ezek komoly testi és lelki tünetek, úgy, mint:
- sóvárgás (ellenállhatatlan vágy az ivásra)
- megnövekedett tolerancia (azaz toleranciafokozódás, amikor is egyre többet kell inni ahhoz, hogy ugyanazt a hatást érjük el)
- kontrollvesztés (az ivást a nyilvánvaló egészségkárosító hatása ellenére is folytatja, nem tudja abbahagyni, sőt, életét az alkohol megszerzésére és fogyasztására irányuló tevékenységek kötik le kizárólag)
- megvonásos tünetek (delírium tremens*, kézremegés, izzadás, járás zavar, borvörös arcpír, émelygés, étvágytalanság, lelassult reakcióidő)
- beszédzavar (érthetetlen, gyors beszéd, vagy fokozottan lelassult, tompa
- személyiségváltozás (ingerlékenység, agresszivitás, hanyatló intellektuális funkciók, emlékezetkiesés, emlékezet zavarok)
- hangulatzavar (depresszív tünetek, lehangolt vagy lehangolt és mániás ciklusok)
- szorongásos zavarok
- szexuális diszfunkciók (erősen lecsökkent nemi vágy, impotencia)
- alvászavar (lecsökken a mély alvás fázisa, nincs pihentető alvás, felborul az alvás rendszere)
- táplálkozási/emésztési diszfunkciók (étvágytalanság, székrekedés, állandó hányinger)
- szívelégtelenség (ritmuszavar)
- előrehaladott állapotban: idegrendszeri zavarok, idegszövetek visszafordíthatatlan károsodása, májkárosodás,
- túladagolása a légzés leállásához, halálhoz vezethet
*delírium tremens: különböző pszichés-, vegetatív idegrendszeri izgalmi- és testi tünetek együttes jelzője, úgy, mint a vizuális és auditórikus hallucinációk, téveszmék, stb.
Szociális tünetek:
A munkahelyen való erőteljes teljesítménycsökkenés, majd munkaképtelenség, családtagokkal való állandó konfliktusos kapcsolat, agresszív- nem ritkán bántalmazó- viselkedés, megromlott párkapcsolat.
Az alkoholizmus kialakulásában számos tényező játszik fontos szerepet, így például genetikai tényezők. Családvizsgálatok kimutatták, hogy az alkohol anyagcseréjében és a központi idegrendszer alkoholra adott válaszaiban a genetikai tényezők nagyon fontos szerepet játszanak (ugyanakkor a meghatározott öröklésmenet még nem bizonyított). A szétesett családok, válások, családi konfliktusok, munkahelyi változások, a nagyfokú stressz, a magány, az érzelmi zavar, a depresszió, a szorongó személyiségvonások, hasonlóan nagyfokú kockázatot jelentenek kialakulásában.
Tünetek
Sóvárgás, kontrollvesztés, szociális és társas kapcsolatok zavara, toleranciafokozódás, megvonásos tünetek, hangulatzavar, szorongásos zavarok, szexuális diszfunkciók, táplálkozási zavarok, alvászavar, szervkárosodás, szívelégtelenség, percepciózavar, beszédzavar, egyensúlyzavar.
Egyensúlyzavar
Beszédzavar
Percepciózavar
Szívelégtelenség
Szervkárosodás
Alvászavar
Táplálkozási zavarok
Szexuális problémák
Szorongás
Hangulatzavarok
Megvonásos tünetek
Toleranciafokozódás
Szociális és társas kapcsolatok zavara
Kontrollvesztés
Sóvárgás
Fontos a részletes kórfeltárás, a test- lelki- szociális tünetek alapos kikérdezése (fontos lehet a hozzátartozók bevonása), a fent tárgyalt tünetek meglétének kivizsgálása.
A laboreredmények emelkedett vörösvérsejt szintet, emelkedett máj-enzim értéket, valamint emelkedett triglicerid szintet mutatnak.
Az EKG- vizsgálat is szolgáltathat a diagnózis felállításához fontos információkat.
Kezelés nélkül az alkoholfüggőség korai és fájdalmas halálhoz vezethet, a szer krónikus fogyasztása esetén ugyanis annyira károsodnak az idegszövetek, és más létfontosságú szervek, hogy a betegségen esetenként már nem lehet segíteni.
Éppen ezért nagyon fontos, hogy minél előbb bevonjuk az alkoholfüggőket egy komplex kezelésbe, ahol kezelik a fogyasztás következtében kialakult testi problémákat és károsodásokat, mérséklik, majd pedig megszüntetik a megvonási tüneteket.
Ezek után pedig kezelik a lelki tüneteket, az alkoholfüggőség mögött meghúzódó lelki problémákat.
Pszichoterápiás kezelés:
- támogató terápiák
- csoportterápiák
- egyéni terápiák
A terápia során kezelik a függőség társult tüneteit (hangulatzavarokat és szorongásos zavarokat), valamint feldolgozzák a függőség mögött meghúzódó pszichés eredetű traumákat, veszteségélményt, kudarcot.
Önsegítő szervezetekbe való bevonás:
„Anonim alkoholisták csoportja”, ahol az alkoholfüggők közösen megbeszélik problémáikat, élményeiket és tapasztalataikat; megosztják egymással szenvedéseiket és szégyenérzetüket. A közösségi élmény, az, hogy látják mások is szenvednek ettől, segít túljutni a szégyenérzeten, segít megtenni az első lépést: Merni vállalni a függőséget, és merni segítséget kérni!
Utókezelés, rehabilitáció:
A kezelés alatt fokozottan figyelnek arra, hogy a beteg absztinens (azaz alkohol nélküli, „száraz”) maradjon, hogy ne essen vissza; hogy rendeződjön társadalmi és családi helyzete (munkahely, lakás, egészségbiztosítás, stb.).
Gyógyszeres kezelés:
- benzodiazepinek (nyugtatószerek)
- antileptikumok (görcsrohamok ellen)
- B- vitamin
- vérnyomás-szabályozó gyógyszerek
- alkohol iránti vágyat mérséklő szerek (acamprosate vagy diszulfiram hatóanyagú készítmények)
A mérsékelt és minőségi alkoholfogyasztás (pl. napi egy pohár minőségi vörösbor vagy fehérbor) hozzájárulhat az egészséges életmódhoz. Vigyázzunk azonban a mérsékletesség betartására, főleg terhesség idején!
Ha ezt nem tudjuk betartani, és bevalljuk magunknak, hogy függők lettünk, merjünk segítséget kérni! Ezzel a problémával ugyanis nagyon sokan küzdenek, és a problémát lehet kezelni, csak kérjük hozzá a szakember segítségét!
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe.
Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Küzdelem az alkoholizmus ellen
- Aki fiatalon kezdi az ivást, könnyebben lesz a rabja
- Vodka, az orosz nemzeti katasztrófa itala
- Súlyos probléma az alkohol Oroszországban
- Akár az égbe is emelhetik a szeszadót Finnországban
- A környezeti ártalmak növelik a májbetegségek kockázatát
- Kérdezéssel is kideríthető az alkoholizmus
- Egy-két adag ital jó, a többi felesleges, sőt árt
- Isznak mint a kefekötő a hazatérő ukrán vendégmunkások
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek
- A diabétesz növeli a születési rendellenességek kockázatát
- A szájrák kockázatát növelheti a bor
- Vérnyomáscsökkentő a lila burgonya
- Az antipszichotikumok negatív hatással vannak az anyagcserére
- Fertőzésként terjed a testben az Alzheimer-kór