Állatbetegségek elleni védekezés pályázati határidő
Június 20-ig lehet benyújtani azokat a támogatási kifizetési kérelmeket, amelyek 2010 első negyedévére vonatkozóan különféle állatbetegségek és zoonózisok - azaz állatról emberre terjedő betegségek - elleni védekezés költségeit hivatottak mérsékelni - közölte a Magyar Agrárkamara (MA) pénteken az MTI-vel.
Az Európai Unió és Magyarország is támogatja egyes állatbetegségek és zoonózisok felszámolását, az ellenük való védekezést és figyelemmel kísérésükre irányuló programokat. Ez egyrészt állat-egészségügyi, másrészt humán-egészségügyi érdekeket szolgál - hívja fel a figyelmet az agrárkamara.
A köztestület emlékeztet arra, hogy az EU meghatározta, mely betegségekkel kapcsolatos feladatok ellátását támogatja. Ennek megfelelően az erre fordítható összeget negyedévente lehet lehívni, a tárgynegyedévet követő hónap utolsó napjáig kell a kifizetési kérelmeket postán eljuttatni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). Ebben az évben azonban az első negyedéves igényeket június 20-ig (mivel hétvégére esik a határidő így 21-én éjfélig) lehet postázni - hívja fel az érintettek figyelmét a MA.
Ez alól is van kivétel, ugyanis a "tenyész- és tojóállományokban oltóanyag beszerzés költségei" megnevezésű célterület esetében 2010-ben egy alkalommal, kizárólag 2010. szeptember 10. és 20. között személyesen, vagy postai úton az MVH Központi Szervénél, a Piaci Támogatások és Külkereskedelmi Intézkedések Igazgatóságához címezve kell benyújtani.
Támogatás 2010. január 1. és 2010. december 31. között teljesített számlán és egyéb bizonylaton szereplő költségek általános forgalmi adó nélküli, egyéb adót sem tartalmazó összege után igényelhető.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban szerda délelőtt a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk. Délután a néhány órás napsütés mellett szórványosan fordul elő heves zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul. Késő este 16, 21 fok lesz. A ciklon elvonulása után szerdán a frontális tünetek megszűnnek, a frontra érzékenyek fellélegezhetnek. Reggel az ország nagy részén igen párás lesz a levegő, napfelkelte környékén ezt még nyirkosságnak...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is
- Fertőzésveszélyes a halpedikűr
- Oxitocin orrspray az autizmus ellen
- Gyakori probléma az alvajárás
- A sok cukor lassítja az agyat
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni