Allergia ellen génmódosított rizzsel
A génmódosított élelmiszerek új nemzedékének első képviselőjeként mutatták be japán tudósok az általuk kifejlesztett rizsfajtát, amely bejelentésük szerint egy gyakori pollenallergia ellen hatásos - számol be róla a LiveScience című amerikai tudományos portál.
Takajava Fumio és kollégái emlékeztetnek arra, hogy a genetikailag módosított növények első generációjánál a gyomnövényektől és kártevőktől kívánták megvédeni a terményt. A génszabászat következő céljaként jelent meg, hogy az élelmiszerekbe az emberi egészség szempontjából előnyös tulajdonságokat vigyenek bele. Ilyenek a tápanyagokban - például vitaminokban, ásványi anyagokban, gyógyhatású szerekben vagy akár vakcinában - gazdagabb zöldségek és gabonák.
A transzgénikus élelmiszerek első nemzedéke óta zajlik azonban a vita, vajon biztonságosak-e az ember és környezete számára ezek a biotechnológiai eljárással módosított növények. A japán kutatók az új rizst egy Japánban elterjedt cédrusfajta pollenje által kiváltott allergia kifejlődése ellen tervezték, mivel az egészségügyi probléma már a japán lakosság 20 százalékát érinti.
A laboratóriumi vizsgálatokban transzgénikus és hagyományos fajtából készített párolt rizst etettek majmokkal 26 héten át minden nap. A kísérlet végén az állatoknak semmiféle egészségügyi problémájuk nem volt, ami azt jelzi, hogy az allergia-ellenes rizs fogyasztása biztonságos lehet - vélik a kutatók.
Piacra kerülése előtt természetesen további, hosszabb távú vizsgálatokat végeznek a genetikailag módosított rizzsel.

Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- Kitolódott a gyermekvállalás időpontja
- Az agresszív emlőrák legyőzhető cinkkel
- Diéta alatt is engedélyezett a torta
- A főtt paradicsom segít megállítani a rákos sejteket
- Világítanak a daganatsejtek a folyadékbiopsziától
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek