Álmatlanság, nyugtalan alvás - 1.
2. Győződjünk meg róla, hogy ágyunk nem áll-e sugárzás közelében, vagy vízér felett. Ebben az esetben elég lehet, ha ágyunkat máshová helyezzük. Ha erre nincs mód, legalább néha feküdjünk lábtól, vagy cseréljünk hálópartnerünkkel.
3. Próbáljunk meg lazítani napközben is, de este különösen, ám ezt is csak könnyedén, erőltetés nélkül tegyük. Segíthet az elalvásban, ha visszafelé számolunk, mondjuk ötventől.
Az agykontroll és a meditácó nagyon jó segítség lehet.
4. Gondolkodás és szemléletmód: Thorwald Dethlefsen és Rüdiger Dahlke olyan orvosok, akik új látásmóddal közelítik meg mind a betegségeket, mind pedig a betegeket. Szerintük az álmatlanságban szenvedőknek el kellene érniük, hogy könnyedebbé váljanak, hogy ne akarjanak erőnek erejével görcsösen elaludni, hiszen éppen ez az erős akarat az, ami megakadályozza őket az elalváshoz szükséges ellazulásban. A rosszalvó próbálja meg gondolatban is befejezni a napot, és ne rágódjon (→fogcsikorgatás, fog és fogíny problémák) még az ágyban is az elmúlt nap eseményein. Végig kellene gondolnia, hogy miért fél a „kontrollálhatatlan" alvási folyamattól, meg kellene békélnie az éjszakával és egyben saját „sötét" oldalával. Az alvási zavarokkal küszködőnek a következő kérdéseket kellene magának feltenni és megválaszolni:
Mennyire függök a hatalomtól, a kontrolltól, intellektustól és a megfigyeléstől?
El tudom-e engedni magam?
Mennyire fejlett bennem az odaadás, ősbizalom képessége?
Foglalkozom-e lelkem éjoldalával is?
Mennyire félek a haláltól - kellően szembesültem-e vele?
5. Vizsgáljuk meg étrendünket: hagyjuk el a sertés- és marhahúst, csökkentsük az egyéb húsok fogyasztását is. Feketetea és kávé helyett igyunk gyógyteákat.
Az alkohol is izgatóan hat, ezért óvatosan kell vele bánni. Az arany középút lehet a mérték.
Csökkentsük vagy hagyjuk el a cigarettát.
6. Aromaterápia: mind a munkahelyen, mind otthon a lakás különböző helyiségeiben párologtassunk illóolajokat: (ha úton vagyunk, akkor cseppentsünk papír zsebkendőbe, és azt szagolgassuk). Ajánlom a narancs-, orbáncfű-, citromfű-, levendulaolajat.
Folytatjuk...Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek
- A diabétesz növeli a születési rendellenességek kockázatát
- A szájrák kockázatát növelheti a bor
- Vérnyomáscsökkentő a lila burgonya
- Az antipszichotikumok negatív hatással vannak az anyagcserére
- Fertőzésként terjed a testben az Alzheimer-kór