Amfetamin a brazil fogyasztószerben
Világszerte milliók fogyasztanak táplálék-kiegészítőket vitaminpótlásként, hizlalószerként vagy éppen fogyókúrázás céljából, de mind több adat jelzi, hogy ez egyáltalán nem veszélytelen.
Egy amerikai rendőr esete alapján a gondokat a világ vezető orvosi folyóirata, a New England Journal of Medicine szerkesztőségi cikkben ismertette.
A televízióban látható krimik nézői azt gondolhatják, hogy az amerikai rendőröknek csak a bűnözőktől kell félniük. Egy igen tanulságos eset azonban igazolta, hogy az sem mindegy, milyen gyógyhatású szereket szednek. A szóban forgó rendőrnek mindjárt a testületbe lépésekor azt ajánlotta az orvos, hogy egészsége érdekében igyekezzen fokozatosan megszabadulni fölös kilóitól.
A rendőr a reklámokra hallgatva szorgalmasan szedte azt a brazil táplálék-kiegészítőt, amelyet fogyás céljából a leghatásosabbnak mondtak. A dobozon csupa természetes hatóanyag volt föltüntetve, többek között tartalmazott szennát, kaszkarát és E-vitamint. Az Egyesült Államokban igen népszerű tápszert gyakran reklámozták, ezért a rendőr nagy bizalommal és reménnyel fogyasztotta a készítményt.
Az, amit a gyártó cég elfelejtett az ismertetőn föltüntetni, akkor derült ki, amikor az illető vizeletmintát adott. Az amerikai rendőröket ugyanis hasonlóképpen tesztelik, mint a sportolókat verseny előtt, hogy nem fogyasztottak-e teljesítményt fokozó drogokat. Ez a vizsgálat mutatta ki az amfetamint, amely szigorúan tiltott szer az Egyesült Államokban.
Ez az anyag régóta ismert, mert jellegzetes stressz hormon, amely erősen fokozza a szimpatikus idegrendszer tevékenységét. Veszélyei miatt fogyasztószerként történő használata szigorúan tilos. Régen az amerikai kamionsofőrök is gyakran éltek vele, mert csökkentette az álmosságot. Ronald Reagan elnök rendeletet adott ki, amely előírta, hogy az ilyen beosztásban dolgozóknak rendszeresen kell vizeletet adniuk amfetamin-bevétel ellenőrzésére.
Ez a szabály érvényes a rendőrökre is. A fogyókúrázni kívánót is ilyen vizsgálaton szűrték ki, és munkahelye azonnal megvált tőle.
A hatóságok aggódnak, mert becslések szerint az amerikai felnőttek 15 százaléka szed súlycsökkentőként hirdetett táplálék-kiegészítőt. Ezek közül idén 75 szert kellett a forgalomból kivonni a bennük lévő tiltott, egészségtelen kémiai anyagok miatt.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban szerda délelőtt a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk. Délután a néhány órás napsütés mellett szórványosan fordul elő heves zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul. Késő este 16, 21 fok lesz. A ciklon elvonulása után szerdán a frontális tünetek megszűnnek, a frontra érzékenyek fellélegezhetnek. Reggel az ország nagy részén igen párás lesz a levegő, napfelkelte környékén ezt még nyirkosságnak...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is
- Fertőzésveszélyes a halpedikűr
- Oxitocin orrspray az autizmus ellen
- Gyakori probléma az alvajárás
- A sok cukor lassítja az agyat
- A reggeli rántotta kitart délig is
- Veszélyes lehet a szociális jetlag szindróma
- A hormonális fogamzásgátlók növelik a vérrög kialakulásának esélyét
- Kisebb súlyokkal is hatékonyan lehet erősíteni