Az akupunktúra és a migrén
Egy kínai kutatás szerint a hamis akupunktúrás kezelés ugyanolyan eredményt hoz, mint az elfogadott fajták alkalmazása. Egy nemzetközi kutatócsoport - amelynek tagja volt Dr. Fan-rong Liang, a kínai Csengdu Egyetem munkatársa - 480 beteget osztott véletlenszerűen négy csoportra. Az egyik társaság hamis akupunktúrás kezelést kapott, míg a többiek a három bevett módszer egyikében részesültek. A kúra 16 hete után mind a négy csoportban 50-75 százalék volt a magukat jobban érzők aránya. Ez alátámasztja azt a feltételezést, miszerint a módszernek csupán placebóhatása van.
Egyes amerikai orvosok szerint azonban az eredmények az akupunktúra mellett szólnak: „Hiszek abban, hogy a módszer fájdalomcsillapító hatással bír. Nem számít, hogy nem értjük a működési mechanizmusát, a lényeg, hogy beválik. Úgy gondolom, elfogadott kezelési módnak kellene tekinteni az akupunktúrát" - vélekedett Dr. Gayatri Devi, a New York-i Lenox Hill Kórház neurológusa.
A tanulmány a Canadian Medical Association Journal című folyóirat legutóbbi számában jelent meg.
A kísérlet résztvevői 18-65 év közöttiek voltak, legalább egy éve szenvedtek migréntől, és a vizsgálatot megelőző hónapban két-három rohamuk volt. Valamennyi csoport húsz kezelést kapott, amely elektromos stimulációs eljárást is tartalmazott. Az igazi akupunktúrában részesülők valóban kicsit kevesebbet szenvedtek a betegségtől, mint a kontrollcsoport tagjai, ám az eltérés a kutatók szerint minimális volt.
Dr. Albrecht Molsberger, a németországi Ruhr Egyetem tanára szerint az akupunktúrának helye van a migrén legfontosabb gyógyszermentes kezelési módjai között, és hasonlóan hatékony, mint a kognitív viselkedésterápia vagy az életmódváltás. „Legalább olyan hatékony módszer ez, mint a gyógyszerezés, hatása tovább tart, költségkímélőbb, és nincsenek mellékhatásai. Ez akkor is igaz, ha nem ragaszkodunk dogmatikusan a kínai előírásokhoz" - írta a szakember
Dr. Noah Rosen, az amerikai Manhassetben található Cushing Idegtudományi Intézet Fejfájási Központjának igazgatója még hozzátette: figyelemre méltó, hogy a különböző stílusú akupunktúrás kezelések ilyen hasonló eredménnyel jártak. Ugyanakkor a nyugati gyakorlatba azért is nehéz átültetni a felfedezés tanulságait, mivel nálunk inkább a heti két-három alkalom az átlagos.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban szerda délelőtt a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk. Délután a néhány órás napsütés mellett szórványosan fordul elő heves zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul. Késő este 16, 21 fok lesz. A ciklon elvonulása után szerdán a frontális tünetek megszűnnek, a frontra érzékenyek fellélegezhetnek. Reggel az ország nagy részén igen párás lesz a levegő, napfelkelte környékén ezt még nyirkosságnak...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A migrén és a depresszió kapcsolata
- Mozogjunk, hogy megszűnjön a migrénünk!
- Migrénre hatékonyan alkalmazható az aszpirin
- A migrénben szenvedők érzik mikor jön a fejfájás
- Gyerekkorban a migrén szívhiba jele is lehet
- Nem használ a migrén ellen a botox
- A migrénes fejfájástól nem marad sérülés az agyban
- Génhiba lehet az oka a migrénnek
- Lehet, hogy örökölhető a migrén?
- A migrén duplájára növeli a stroke kockázatot
- Migrén - kifogás vagy betegség?
- Akcentust okozott a migrén
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is
- Fertőzésveszélyes a halpedikűr
- Oxitocin orrspray az autizmus ellen