Az állapotos nőkre kritikusan hat az új influenza
A H1N1-vírussal megfertőződött terhes nők tizenháromszor nagyobb valószínűséggel kerültek kritikus állapotba és szorultak kórházi ápolásra Ausztráliában és Új-Zélandon, mint a nem állapotos nők - közölték kutatók pénteken.
A British Medical Journal című orvosi folyóiratban közzétett tanulmányban a déli félteke 2009-es telének közepéről származó adatokat elemezve megállapították, hogy az anyák 11 százaléka meghalt az intenzív osztályra került H1N1-fertőzött kismamák közül. Babáik 12 százaléka is meghalt.
Ian Seppelt, a tanulmány vezetője elmondta, hogy az ajánlások ellenére a vizsgálatban szereplő nők egyike sem volt immunizálva szezonális influenza ellen.
2009. június 1. és augusztus 31. között összesen 209, 15 és 44 év közötti nőnél volt szükség intenzív osztályon való kezelésre H1N1-fertőzés miatt. Közülük 64 volt terhes vagy közvetlenül szülés után. Az adatok alapján a 20 hetes terhességet betöltött kismamák tizenháromszor nagyobb valószínűséggel kerültek intenzív osztályra, mint a nem terhes H1N1-fertőzött nők. Az anyák közül heten és a babák közül is heten haltak meg.
A tanulmány alátámasztja a korábbi kutatási eredményeket, amelyek a terhes nők magasabb kockázatát jelezték.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A terhesség alatt is lehet tanítani a babát
- A túlsúly nehezíti a terhességet
- Egyre több a terhes tini
- A baba egészsége a terhesség ütemezésétől is függ
- Káros gyógyszer terhesség alatt
- Fantomterhes a tunéziai nő
- A terhesség alatt megnőtt vérnyomást csökkenti a szülés beindítása
- A terhesség alatti dohányzás hatásai
- A klimax után is van terhesség
- Új irányelv: a túlsúlyos nők kevesebbet szedjenek fel terhességük alatt
- Bárki vehet terhességmegszakító tablettát Spanyolországban
- Drog és terhesség
- Túlsúly és terhesség
- Árt a terhesség alatti elhízás
- Károsult pajzsmirigyműködés a terhesség alatti dohányzástól
- Kitolódott a gyermekvállalás időpontja
- Az agresszív emlőrák legyőzhető cinkkel
- Diéta alatt is engedélyezett a torta
- A főtt paradicsom segít megállítani a rákos sejteket
- Világítanak a daganatsejtek a folyadékbiopsziától
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek