Az amfetamin tönkre teszi az ereket
Azoknál a fiataloknál, akik stimuláló szerként metamfetamint vagy egyéb amfetaminszármazékokat szednek, a későbbiekben fokozottabb az aorta belső rétege többnyire halálos kimenetelű hosszanti megrepedésének (aortadisszekció) kockázata.
A kutatásról az American Heart Journal kardiológiai szaklapban jelent meg tanulmány.
Az amfetamin az alkaloidok közé tartozó, mesterségesen előállított szerves vegyület, amely növeli a szívizom összehúzódásának erejét, és emeli a vérnyomást. Korábban használták étvágycsökkentőként, a narkolepszia (napközben fellépő alvási rohamok), a gyermekkori hiperaktivitás és a depresszió tüneteinek kezelésére, valamint alacsony vérnyomásnál, újabban viszont inkább mint stimuláló hatású kábítószer ismert. Egy korábbi tanulmány során bebizonyosodott, hogy az amfetaminszármazékok növelhetik a szívrohamok kockázatát.
A Texasi Egyetem orvostudományi központjának (Southwestern Medical Center, UTSW) kutatói 31 millió 18 és 49 év közötti személy kórtörténetét elemezték, akik 1995 és 2007 között szorultak kórházi kezelésre. Az adatokból kiderült, hogy azoknál, akik amfetaminszármazékokat szedtek, háromszor magasabb volt az aortadisszekció veszélye, mint azoknál a személyeknél, akik nem éltek velük.
Arthur Westover kutatócsoportjával további 49 millió 50 évesnél idősebb személynek a vizsgált időszakból származó kórtörténeti adatait is elemezte. "Azt észleltük, hogy míg a fiatalabb felnőttek körében növekszik az aortadisszekció gyakorisága, ugyanez nem mondható el az idősebb korosztályról" - hangsúlyozta közleményében Westover, hozzátéve, hogy a jelenség pontos oka nem ismert. Álláspontja szerint az okok felderítése céljából ki kell vizsgálni az aortadisszekcióban szenvedő fiatalabb pácienseknél, hogy éltek-e amfetaminszármazékokkal.
Kaliforniai, hawaii, oregoni és Washington állambeli betegeknél háromszor annyi fiatalkori amfetaminszedéshez köthető aortadisszekciós esetet találtak, mint más államokban. "Ezekben az államokban az átlagosnál lényegesen magasabb az amfetaminszármazékok élénkítő hatású kábítószerként való fogyasztása" - emelte ki Westover.
Az Egyesült Államok kábítószer-visszaélésekkel foglalkozó országos intézete (National Institute on Drug Abuse) szerint növekszik az amfetaminszármazékok fogyasztása az amerikai lakosság körében. Míg 1992-ben 21 ezer személy szorult kórházi kezelésre e kábítószer fogyasztása miatt - ami az adott év összes kórházi felvételeinek 1 százalékát tette ki -, addig 2004-ben már 150 ezren kerültek kórházba emiatt. Ez a bennfekvéses kórházi kezelések 8 százalékát jelentette.
Amennyiben az aorta belső borítása elszakad, a vér beáramlik a repedésen keresztül, és elválasztja (disszekálja) a fal középső rétegét a még mindig ép külső rétegtől. Ennek eredményeképp egy járulékos csatorna alakul ki az aorta falában. Ahogy a disszekció terjed, elzárhatja azokat a pontokat, ahonnan artéria/artériák ágaznak le az aortából, gátolva a keringést. Ennek következménye szélütés (az agyat ellátó artéria cerebráliszok elzáródásakor), szívroham (a szívet ellátó koszorúerek elzáródásakor), hirtelen hasi fájdalom (a beleket ellátó mezenteriális artéria elzáródásakor), derékfájás (a veséket ellátó artéria renáliszok elzáródásakor), és a végtagokban bizsergő érzéssel, illetve azok bénulásával járó idegkárosodás (a gerincvelő artériáinak elzáródásakor) lehet.
A diszekción keresztül a vér kiléphet, és meggyűlhet a mellkasban. A szív közelében elhelyezkedő disszekción keresztül távozó vér bejuthat a szívburokűrbe (a szívet körülvevő hártya két rétege közé), ami akadályozza a szív normális telődését, és szívtamponádot - életveszélyes kórképet - idézhet elő.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban szerda délelőtt a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk. Délután a néhány órás napsütés mellett szórványosan fordul elő heves zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul. Késő este 16, 21 fok lesz. A ciklon elvonulása után szerdán a frontális tünetek megszűnnek, a frontra érzékenyek fellélegezhetnek. Reggel az ország nagy részén igen párás lesz a levegő, napfelkelte környékén ezt még nyirkosságnak...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Négyszeresére nőtt a fájdalomcsillapítókkal való visszaélés
- Jellemzések egy drogdílerről
- A kórosan erőszakos agy minden helyzetben jutalmat keres
- Szekszárdon kutatást folytatnak a drogosok számáról
- Egyre gyakoribb a randidrogok hasnnálata
- Az amerikai fiatalok leszokóban vannak
- Vita a drogok besorolásáról
- Amfetamin a brazil fogyasztószerben
- Túladagolják az amerikai fiatalok a figyelemnövelő gyógyszereket
- Kórházban köthetnek ki a stimuláló rágógumi fogyasztói
- Stagnál a drogfogyasztás az európai tizenévesek körében
- Keveset használják gyógyászati célokra a kábítószereket
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is
- Fertőzésveszélyes a halpedikűr
- Oxitocin orrspray az autizmus ellen