Az aszpirinnel megelőzhetők a kolorektális tumorok
Az aszpirin napi szedésével megelőzhető a vastagbél- és végbéldaganatok (kolorektális tumorok) genetikai rendellenességekben szenvedő betegeknél - állítják brit kutatók, akik Berlinben az Európai Onkológiai Kongresszuson számoltak be vizsgálataikról.
A kutatási eredmények a betegek szélesebb tömegei számára jelenthetnek reményt, noha további vizsgálatok szükségesek, s az összefüggések kimutatása is hosszabb időt vesz igénybe, mivel az aszpirin jótékony hatása csak több éves szedés után mutatkozik meg.
A kolorektális daganatok a második legtöbb halálos áldozatot szedő rosszindulatú tumorféleség az Egyesült Államokban és Európában, ahol évente 560 ezer új megbetegedést diagnosztizálnak, s 250 ezren hunynak el e betegség következtében. Az aszpirin, mint korábban már kimutatták, alacsony napi adagokban szedve, csökkenti a szívinfarktus és a stroke (agyi érkatasztrófa) kockázatát.
John Burn, a Newcastle-i Egyetem Humángenetikai Intézetének professzora munkatársaival hosszú távú követéses vizsgálat keretében tesztelte az aszpirint 1071 olyan személyen, akik egy örökletes betegség-együttesben, az úgynevezett Lynch-szindrómában szenvednek, amikor egy családban halmozottan fordulnak elő különféle rosszindulatú tumorok: gyomordaganatok, vastagbélrák, agy-, prosztata és bőrrák. Nőknél magasabb a petefészek- vagy méhtestrák kockázata.
A kutatók a vizsgálat résztvevőit két csoportra osztották - az egyik fele aszpirint szedett, a másik pedig placebót. 29 hónap után még nem volt különbség a két csoport tagjainál diagnosztizált rákos megbetegedések gyakoriságában. Négy év után viszont szignifikáns különbség mutatkozott meg a vastagbéldaganatok számában: az aszpirinos csoportban 6 tumoros esetet diagnosztizáltak, a placebo-csoportban kimutatott 16 esettel szemben.
Mint John Burn rámutatott, bár a vizsgálat némely résztvevője az idők folyamán abbahagyta az aszpirin szedését, a készítmény jótékony hatása a későbbiekben is megmutatkozott.
Más kutatók korábban már kimutatták, hogy az aszpirin csökkenti a vastagbélrák kockázatát. A jelenséget azzal magyarázták, hogy a készítmény blokkolja a ciklooxigenáz-2 nevű enzimet, amely elősegíti a gyulladás kialakulását, a sejtosztódást, s magas koncentrációban található a tumorokban.
John Burn szerint viszont az aszpirin a "selejtes" őssejteket veszi célba, mielőtt azok mutálódni kezdenének, átváltozva prekancerózus (rákot megelőző) sejtekké.
"Amennyiben az aszpirin rontaná az ilyen sejtek túlélési esélyeit, ez megmagyarázná az eredményeinket" - mutatott rá John Burn professzor, megjegyezve, hogy az aszpirinnek mellékhatásai is vannak. A készítményt szedő 11 betegnél alakult ki gyomorvérzés vagy fekély, míg a kontrolcsoportnál 9 ilyen esetet regisztráltak.
A Newcastle-i Egyetem tudósai további vizsgálatokat terveznek nagyobb számú betegcsoport bevonásával, akik az aszpirint különböző adagokban szedik majd.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban szerda délelőtt a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk. Délután a néhány órás napsütés mellett szórványosan fordul elő heves zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul. Késő este 16, 21 fok lesz. A ciklon elvonulása után szerdán a frontális tünetek megszűnnek, a frontra érzékenyek fellélegezhetnek. Reggel az ország nagy részén igen párás lesz a levegő, napfelkelte környékén ezt még nyirkosságnak...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Az aszpirin mindennapos szedése többet árt, mint használ
- Az aszpirin a magas vérnyomást is csökkenti
- Vastagbélrák ellen is hatásos az aszpirin
- Kis adag aszpirin is sokat segíthet
- Még fiatalabbaknak is javasolják az aszpirint
- Az aszpirin csökkentheti az alkoholos májkárosodást
- Az emberi szervezet is állít elő aszpirint?
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is
- Fertőzésveszélyes a halpedikűr
- Oxitocin orrspray az autizmus ellen