Hőmérséklet:
Fronthatás:
+ 13°C / + 16°C
nincs front
Időjárás
tovább az orvosmeteorológiához...

Az asztma tünetei és diagnózisa

2010. 05. 19 13:06 forrás:
Nyomtatás kedvencekhez
Címkék: asztma, tünet, diagnózis
Az asztma tünetei és diagnózisa

Az asztma rohamokban jelentkező, nehézlégzéssel járó betegség, melynek alapját a tüdőben levő hörgők falában zajló, gyulladásos folyamatok képezik. A gyulladásos folyamatok következtében a hörgők túlérzékenyek, bizonyos hatásokra fokozott reakciókészséggel reagálnak, melynek következtében hörgőszűkület jön létre. A szűkebb hörgőkön keresztül, a légzés során a levegő nehezebben halad át. A tüdőbe még könnyebben bejut a levegő, a kiáramlás viszont akadályozottabb, ezért asztmás rohamban főként a kilégzési nehezítettség jellemző.

A szűk keresztmetszetű hörgőkön a kifelé áramló levegő sípoló hangot ad, ez súlyos esetben sokszor szabad füllel is hallható, enyhébb rohamban csak fonendoszkóppal. Ezek a sípolással járó asztmás rohamok leggyakrabban a hajnali órákban jelentkeznek, mert normális esetben is ekkor a legszűkebbek a hörgők. A roham kapcsán a betegnél leggyakrabban nehézlégzés, mellkasi nyomásérzés és köhögés jelentkezik. A nehézlégzés, fulladásérzés súlyossága a hörgőszűkület mértékétől függ. A köhögés sokszor száraz, kínzó, de néha tapadós, sűrű váladék szakad fel, melynek sárgás színét a hörgőkből a köpetbe kerülő fehérvérsejtek okozzák, melyek az ott zajló gyulladásos folyamatban központi szerepet játszanak.

Asztmásoknál a hörgőszűkület visszafordítható (reverzibilis), spontán vagy gyógyszeres kezelésre (rohamoldó/hörgőtágító szerek) megszűnik. A rohamok közti időszakban a beteg általában panaszmentes, sípolás sem észlelhető.

A beteg tünetei, panaszai alapján rendszerint könnyen felállítható a diagnózis, ezt azonban bizonyos eszközös vizsgálatokkal meg kell erősíteni. Az asztma esetében döntő jelentőségűek a légzésfunkciós vizsgálatok.

A légzésfunkciós vizsgálat során több paramétert mérnek, általában az időegység alatt kilélegzett levegő mennyiségéből következtetnek a hörgőszűkület fennállására. Ha a vizsgálat hörgőszűkületre utal, akkor a beteggel gyors hatású hörgőtágítót lélegeztetnek be, majd kb. 20 perc elteltével megismétlik a vizsgálatot. Asztmás beteg esetében, akiknél a szűkület visszafordítható, a gyógyszeres kezelést követően normalizálódhatnak a légzésfunkciós paraméterek.

Ha rohammentes időszakban végzik a légzésfunkciós tesztet, akár teljesen normális értékeket kaphatnak. Ilyen esetekben hörgőszűkületet kiváltó anyaggal provokálják a hörgők szűkületét, melyet provokációs vizsgálatnak hívnak. Asztmás betegnél ezek az anyagok az egészségesekkel (nem asztmásokkal) összehasonlítva már kisebb koncentrációban is jóval nagyobb mérvű hörgőszűkületet hoznak létre.

Bizonyos esetekben a terhelés hatására alakul ki a hörgőszűkület, általában a fizikai terhelés után néhány perccel. Ilyen esetben a légzésfunkciós vizsgálat a terhelés előtt normális, utána viszont kóros eredményt ad. A légzésfunkciós laboratóriumokban általában van lehetőség a terheléses vizsgálatok elvégzésére is.

Az asztmások közel kétharmada allergiás asztmás, náluk a diagnosztikában szerepe van a bőrtesztnek és esetenként egyéb laboratóriumi vizsgálatoknak (pl. az IgE szint meghatározásnak) is. A bőrteszt során a leggyakoribb allergiát kiváltó anyagokat az alkar hajlító felszínére juttatják, majd a bőrreakció mértékéből következtetnek, hogy az egyén allergiás-e az adott anyagra. Asztmásoknál az esetek egy részében kimutatható mi(k)re allergiásak, vagyis mivel szemben van a hörgőiknek túlérzékenysége.

A klinikai kép és a fent leírt vizsgálómódszerekkel az esetek döntő többségében az asztma diagnózisa könnyen felállítható.