Az édesszájú gyerekek könnyebben lesznek depressziósak
Az édességet a szokásosnál is jobban kedvelő gyerekek családjának kórtörténetében nagyobb valószínűséggel szerepel alkoholizmus, ők maguk több depressziós tünetet jeleznek - idézte szerdai cikkében amerikai kutatók tanulmányát a LiveScience című tudományos portál.
A kutatók szerint az édes íz és az alkohol hasonló jutalmazási központokat aktivál az agyban.
"Tudjuk, hogy az édes íz minden gyerekben kellemes érzést vált ki. Ráadásul a gyerekek egyes csoportjait alapvető biológiájuk okán különösen
vonzhatja az intenzív édesség" - mondta Julie Mennella, a philadelphiai Monell Chemical Senses Center munkatársa.
Az Addiction című szakfolyóiratban most publikált vizsgálatában Mennella 300, öt és tizenkét év közötti gyerekkel kóstoltatott cukros oldatokat. A gyerekeknek ki kellett választaniuk, hogy az ötféle cukrossági fokozatú italból melyiket kedvelték leginkább. A résztvevők ezen kívül depresszióval kapcsolatos kérdésekre is válaszoltak, édesanyjukat pedig a családban előforduló alkoholproblémákról kérdezték ki.
A gyerekek mintegy felénél a szülő, testvér, nagyszülő, nagynéni vagy nagybácsi alkoholfüggő volt, a gyerekek negyedénél pedig depresszióra utaló tüneteket találtak. 37 gyereknél mindkét tényező fennállt, ők választották a legédesebb ízt, a 24 százalékos cukoroldatot, amely 14 teáskanál cukornak felel meg egy pohár vízben. Ez több mint kétszerese egy üdítő cukorkoncentrációjának. A többi gyerek átlagosan a 18 százalékos oldatot választotta kedvencnek.
A tanulmány további szakaszában a cukor fájdalmat csökkentő hatását vizsgálták. A gyerekeknek hideg vízben kellett tartaniuk kezüket, miközben vagy vizet, vagy cukoroldatot vettek szájukba. A depressziós tüneteket nem mutató gyerekek 36 százalékkal hosszabb ideig tűrték a fájdalmat cukros oldattal, mint nélküle. A depressziós tüneteket mutató gyerekeknél nem mutatkozott ilyen eltérés, azaz kevésbé csökkentette fájdalmukat az adott édességű cukoroldat.
A kutatási eredmény rávilágít, hogy egyes gyerekeknél nehezebb az édes ízek, cukros ételek és italok fogyasztásának csökkentése, mint másoknál, amit a szülőknek és nevelőknek érdemes figyelembe venniük az étrend kialakításánál.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A puha csokoládé áldásai
- Feszültségre egyen étcsokoládét!
- A csoki segít a szívbetegeknek is
- Szerelemfokozó étkek
- Megadóztatná a csokoládét egy skót orvos
- A sötét csoki védi az erekeinket
- A csokoládé és a bor okosít
Hasonló betegségek
- Kitolódott a gyermekvállalás időpontja
- Az agresszív emlőrák legyőzhető cinkkel
- Diéta alatt is engedélyezett a torta
- A főtt paradicsom segít megállítani a rákos sejteket
- Világítanak a daganatsejtek a folyadékbiopsziától
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek