Az elektronikus orvosi adatok alapján megelőzhető lesz a családon belüli erőszak

Segít az orvosoknak a családi erőszak kiszűrésében az elektronikus egészségügyi adatrögzítés - közölték amerikai kutatók a British Medical Journal című szaklapban kedden megjelent tanulmányukban.
Megállapításaik szerint azok a nők, akik sérülés, mérgezés vagy alkoholizmus miatt fordultak sürgősségi ellátásért, később nagyobb eséllyel jelentettek családi erőszakot. A férfiak közül pedig később azokat diagnosztizálták gyakrabban családi erőszak áldozataként, akiket olyan mentális egészségügyi problémák miatt kezeltek korábban, mint a depresszió vagy a pszichózis.
Ben Reis, a bostoni Gyerekkórház munkatársa úgy véli, a hatalmas mennyiségű információ, mely összegyűlik az egészségügyi adatok elektronikus kezelése következtében, lehetővé teszi a "jósló orvoslást", az egyes személyeket érintő nagyobb kockázatú események előrejelzését. Reis szerint az elektronikus rendszerben olyan mintázatokat fedezhetnek fel az adatok elemzésével, melyeket a leterhelt orvosok egyébként nem vesznek észre.
Reis csoportja 500 ezernél több, 18 év feletti beteg adatait elemezte. Egy pontrendszer alkalmazásával akár 30 hónapra előre megjósolható, kik válnak családi erőszak áldozatává - állapították meg a kórtörténetek összevetésével.
Az Egyesült Államokban a gyilkosság áldozatául eső nők több mint fele családi erőszak következtében hal meg, évente az amerikai párok 16 százalékát, egész élettartamot tekintve 54 százalékát érinti az erőszak problémája - hangsúlyozta Reis a kérdés fontosságát.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- Kitolódott a gyermekvállalás időpontja
- Az agresszív emlőrák legyőzhető cinkkel
- Diéta alatt is engedélyezett a torta
- A főtt paradicsom segít megállítani a rákos sejteket
- Világítanak a daganatsejtek a folyadékbiopsziától
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek