Az élelmiszerek sótartalmának csökkentésével életek menthetők
Világszerte rengeteg ember életét mentené meg az élelmiszerek sótartalmának csökkentése. Számítások szerint ezt könnyebb elérni az élelmiszeripari ágazattal való tárgyalással, mint a sós termékek megadóztatásával. A számítógépes modellkísérletről az Annals of Internal Medicine számolt be.
A sok konyhasó fogyasztása egészségtelen, mert a túlzott nátriumbevitel emeli a vérnyomást, vizet tart vissza a szervezetben, csökkenti a verőerek rugalmasságát, ezért a szélütés, a koszorúér-betegség és a szívelégtelenség fontos kockázati tényezője.
Szervezetünkbe a legtöbb nátrium a készen vásárolt ételekkel kerül: a kenyérrel, vagy a még sósabb a felvágottal és konzervekkel.
Korábbi vizsgálatokban azt találták, hogy a kisgyerekeket nevelő családokban nem figyelnek erre a szempontra: a fiatal szülők olvassák el a legritkábban a készételeken föltüntetett adatokat a só- és zsírtartalomról, noha az a gyermekek szempontjából is fontos volna.
Crystal Smith-Spangler és munkacsoportja számítógépes modelt készítetett arra, miképpen alakulna a sócsökkentés az élelmiszeripar közreműködésével, megegyezés alapján, illetve akkor, ha ezt sóadó bevezetésével igyekeznének kikényszeríteni.
Eredményeik szerint az élelmiszeripar együttműködésével az egészségügyi vezetés az amerikaiak sófogyasztását 9,5 százalékkal csökkenthetné, ami a 40-85 éves emberek körében 513.885 szélütést és 480.385 szívinfarktust előzne meg.
Számításaik szerint a sóadó bevezetése az ország területén élők sófogyasztását csak hat százalékkal mérsékelné. A kutatók szerint a túlzott nátriumhasználatot az iparban már eddig is több helyen adóztatták, ám az áremelkedés nem csökkentette az igényeket. Ráadásul a só olcsó, az élelmiszerek sótartalmát pedig azok bonyolult összetétele miatt nehéz kiszámolni, ami az adóztatás mértékének kiszámítását alaposan megnehezítené.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Kitolódott a gyermekvállalás időpontja
- Az agresszív emlőrák legyőzhető cinkkel
- Diéta alatt is engedélyezett a torta
- A főtt paradicsom segít megállítani a rákos sejteket
- Világítanak a daganatsejtek a folyadékbiopsziától
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek