Az erős dohányzás a depresszió jele is lehet
A depresszióban szenvedő felnőttek kétszer nagyobb valószínűséggel dohányoznak és többet is, mint a nem depressziós emberek - mutatta ki egy szerdán közzétett amerikai tanulmány.
A húsz év fölötti, depresszióval küzdő emberek 43 százaléka cigarettázik, míg a nem depressziós felnőtteknek 22 százaléka, derült ki az Egyesült Államok országos egészségügyi statisztikai rendszeréből származó adatok felhasználásával készült elemzésből. A most ismertetett jelentést Laura Pratt és Debra Brody, a központ szakértői készítették.
A jelenség a 40 és 54 év közötti férfiak, valamint a 20 és 39 év közötti nők körében volt a leginkább egyértelmű. A férfiaknál a 40-54 éves korosztályban a depresszióval élőknek több mint fele dohányzott, míg az ilyen problémával nem küzdőknek kevesebb mint negyede. A nőknél a 20-39 éves korcsoportban 50, illetve 21 százalék volt az arány.
Tíz depressziós ember közül három napi egy doboz cigarettánál többet szívott, ez csaknem duplája annak a mennyiségnek, melyet a nem depressziós dohányosok szívtak el naponta. Az ébredést követő öt percen belül rágyújtott a depressziós emberek 51 százaléka, míg a nem depressziós dohányosoknak 30 százaléka.
A depresszió tünetei között van az alvási és étkezési szokásokban történt változás, a csökkent nemi vágy és állandósult fáradtság, valamint az értéktelenség érzése és a bűntudat.
A dohányzó amerikai felnőttek száma négy évtized alatt felére csökkent, ám még most is minden ötödik amerikai cigarettázik.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban szerda délelőtt a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk. Délután a néhány órás napsütés mellett szórványosan fordul elő heves zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul. Késő este 16, 21 fok lesz. A ciklon elvonulása után szerdán a frontális tünetek megszűnnek, a frontra érzékenyek fellélegezhetnek. Reggel az ország nagy részén igen párás lesz a levegő, napfelkelte környékén ezt még nyirkosságnak...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Megelőzhető a depresszió napi fél óra mozgással
- A stressz és a depresszió kapcsolata
- A depresszióra hajlamos gyerek édesebb ízeket kíván
- Az édesszájú gyerekek könnyebben lesznek depressziósak
- A depresszió leggyakoribb érzelmi tünetei
- A túl sok internet depressziót okoz
- A depresszió világnapja
- A depresszió világnapja
- Depressziós gyerekek
- Hetven év alatt megnőtt a depressziós fiatalok száma
- Öleléssel a depresszió ellen
- Csak erős depressziónál hatásosak a gyógyszerek
- A házasság segít elkerülni a depressziót és szorongást
- A depresszió testi tünetei
- A depressziós rákbetegek nagyobb valószínűséggel halnak meg
- Depresszió és a Parkinson-kór
- A fiatalok vannak leginkább kitéve az antidepresszánsok káros hatásainak
- Depressziósak az amerikaiak
- Kevesebb depresszió elleni szert!
- Antidepresszánst kevernének az ivóvízbe öngyilkosság ellen
- Könnyebb munka - kevesebb depressziós
- A kezelt depresszió is növeli a szívelégtelenség kockázatát
- Aki sokat beszél a munkahelyen szexről, depressziós lehet
- A viselkedésterápia csökkentheti az időskori depresszió kockázatát
- A depresszió szűrését javasolják az amerikai kamaszoknál
- Agyi különbségek jelzik a depresszió kockázatát
- A depresszió szívbetegséget okozhat
- A szülés utáni depressziót megjósolhatja egy hormon
Hasonló betegségek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is
- Fertőzésveszélyes a halpedikűr
- Oxitocin orrspray az autizmus ellen