Az influenza vakcina tartalmazza majd a H1N1 törzset is
A következő szezonális influenza elleni vakcinának az északi féltekén három törzset kellene tartalmaznia, köztük a pandémiás H1N1-vírust is - ajánlották csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői.
A vakcina összetételére vonatkozó WHO-bejelentés influenzaszakértők négynapos, zárt ajtók mögötti találkozóját követte. Az ajánlás egyúttal azt is jelenti, hogy a kormányok, amelyek jelentős készleteket tartalékoltak az újinfluenza elleni vakcinából, ezeket most felhasználhatják a szezonális influenza elleni vakcina részeként.
A vakcina ezen kívül az influenza H3N2 és B jelű törzseit tartalmazza majd. Keiji Fukuda, a WHO vezető influenzaszakértője elmondta, az egyes országok egészségügyi hatóságai maguk dönthetnek arról, hogy a három törzset kombinálják-e egy trivalens (háromkomponensű) oltásba, három különböző vakcinát alkalmaznak vagy a H1N1 elleni vakcina mellett a két másik törzset kombinálják egy oltásban.
A következő 2010/2011-es influenzaszezonra ajánlott vakcina összetételére vonatkozó bizonytalanságot az okozta, hogy az eddig alkalmazott szezonális H1N1-vírustörzset kicseréljék-e a 2009-ben megjelent pandémiás - Kalifornia 7-es jelű - törzsre. A WHO déli féltekére vonatkozó ajánlását tavaly szeptemberben jelentették be, az is tartalmazta a pandémiás H1N1-törzset.
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- WHO: az influenza-járvány letűnőben van
- Az ET előtt kérnek meghallgatást, akik szerint az új influenza nem járávány
- Gyors lefolyású az új influenza
- Az új influenza különböző módon öl
- Az új influenza kevesebb halálos áldozatot követel, mint várták
- Influenza kismamáknál
- Az influenza szövődményei
- Influenza: hogyan ismerjük fel a tüneteket?
- Elkerülhető az influenza?
- Az új influenza halálozási aránya nem nagyobb, mint a szezonális influenzáé
- Zárva a kínai pandaközpont az új influenza miatt
- Mutálódott az új influenzavírus
- Német magatartási kódex az új influenza miatt
- A nátha nem új influenza!
- Az influenzán átesettek védettebbek az új influenza ellen
- Az Amazonas környékén is jelentkezett az új influenza
- Minden korosztályra veszélyes az új influenza
- Tüdőgyulladás elleni vakcinával megelőzhető az influenza miatti halál
- Koleszterincsökkentővel az influenza ellen?
- Az influenzaoltás kihagyása véd az új influenza ellen
- Az új influenza károsítja tüdőt
- Akit régebben beoltottak influenza ellen, az hatékonyabban áll ellen az új influenzának
- A szövődményes új influenza esetek fele előtte egészséges volt
- A szezonális influenza vakcina is védelmet nyújt a H1N1 ellen
- Újabb vakcina az új influenza ellen
- Sokba kerülnek az iskolabezárások az USÁ-ban az új influenza miatt
- Az influenza gyorstesztek nem megbízhatók
- Egyszerű megoldások az influenza ellen
- A WHO jelentette, hogy nem mutálódott az új influenzavírus
- A betegség lefolyása után is fertőz az új influenza
- Az új influenza mutálódását akadályozza meg az új kísérleti szer
- Egy adag oltás is védelmet nyújt az új influenza ellen
- Nem lesz szupervírus az új influenza
- Elkezdődik az iskola, de nem érintkezhetnek a diákok, így védekeznek az új influenza ellen
Hasonló betegségek
- A természet Don Juanja
- Fehérje szint méréssel gyorsan kiderül a vesekárosodás
- A kálciumos étrend-kiegészítők szedése elősegítheti a szívrohamot
- Szigorodik az egészségügyi alkalmassági vizsgálat szeptembertől
- A hely, ahol az ördög szórakozik
- Jobban inspirálja a fogyást ha kövérnek nevezik az embert
- Fertőzőbbek a vécélehúzónál járt mobilok
- Melyiket válasszam?
- A Kos gyógynövényei
- Új eljárást alkalmaztak a SOTE-n a világon először