Hőmérséklet:
Fronthatás:
- 10°C / - 4°C
nincs front
Időjárás tovább az orvosmeteorológiához
 
 
 

Az influenzaoltás kihagyása véd az új influenza ellen

Forrás: MTI
2009. 10. 30. 14:00:00

Ellentmondásos javaslattal álltak elő holland tudósok, akik szerint a gyerekek védettebbek lennének az új influenzával szemben, ha kihagynák a szezonális influenza elleni oltást. Más egészségügyi szakemberek egybehangzóan elutasították ezt a véleményt.

A holland szakértők nagyrészt állatkutatásokra alapozva jutottak erre az álláspontra, amely a brit Lancet Infectious Diseases című tudományos folyóirat internetes kiadásában férhető hozzá péntektől.

Vezető hivatalos egészségügyi szakemberek szerint ugyanakkor nem bizonyított, hogy gyerekeket nagyobb eséllyel kerüli el az új influenza, ha a szezonális influenzavírus ellen nem kapnak oltást.

"A legjobb útja annak, hogy a szülők megvédjék gyerekeiket, ha beadatják az oltóanyagot a felkarjukba vagy az orrukon keresztül" - mondta Michael Osterholm, a Minnesotai Egyetem fertőző betegségekkel foglalkozó kutatóközpontjának munkatársa. "A szülők bármely jóváhagyott és elérhető anyagot alkalmazhatják" - tette hozzá.

Tanulmányukban a holland kutatók - Guus Rimmelzwaan, az Erasmus Egyetem kutatója és kollégái - azt javasolták, hogy az egészségügyi hatóságok értékeljék át az olyan országok mint az Egyesült Államok és Kanada által hozott egészségügyi ajánlásokat. Az említett ajánlások szerint minden 6 hónapos és 5 éves kor közötti egészséges gyereket be kellene oltani a szezonális influenza ellen. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) minden két év alatti gyermek számára ajánlja az oltást.

A holland szakemberek elmélete szerint a szezonális influenzával fertőzött gyerekekben bizonyos fajta immunitás alakul ki, ami talán védelmet jelenhet az olyan új influenzavírusok ellen, mint a madárinfluenza és a H1N1 vírus.

Elgondolásuk alátámasztására a kutatók felidézték az 1957-es ázsiai influenzajárványt, amikor a szezonális influenzával fertőzött emberek kisebb eséllyel kapták el az akkor tomboló vírusfajtát. Állításuk szerint az egerekkel és görényekkel végzett kutatások is hasonló trendet mutatnak.

Más szakértők szerint ugyanakkor veszélyes lenne az influenzával kapcsolatos döntéseket nagyrészt állatkísérleteken alapuló adatok alapján meghozni. "Érdekes elmélet, de nem tükrözi az emberi populációban zajló folyamatokat" - mondta az a finn szakértő, aki a holland tudósok tanulmányához kapcsolt, észrevételeket tartalmazó cikk egyik szerzője. Ville Peltola - a turkui egyetemi kórház munkatársa - szerint a holland javaslat csak összezavarja a szülőket. "A szezonális influenzaoltás kihagyása nem óv a H1N1 vírus ellen, csak védtelenül hagyja a gyerekeket a szezonális vírussal szemben" - fogalmazott a finn kutató.

Hivatalos vélemény szerint a két év alatti gyermekeknél a legnagyobb a kockázat, hogy komplikációk alakulnak ki a szezonális influenzától, amely évente világszerte félmillió ember haláláért felelős.

Michael Osterholm szerint biológiailag nem lehet alátámasztani, hogy a szezonális influenzafertőzés védene az újinfluenzától. Ha ez lenne a helyzet, a szezonális vírus ellen csak kevés vakcinával rendelkező országoknak - például Mexikónak - nem lenne nagy problémájuk a H1N1 vírussal - tette hozzá Osterholm.

A WHO továbbra is tartja magát az influenzaoltásokkal kapcsolatban kiadott ajánlásaihoz. "Az oltás az egyik legjelentősebb fegyverünk az influenza ellen" - mondta Gregory Hartl, a szervezet szóvivője. "A gyerekek a szezonális influenza által egyik leginkább veszélyeztetett csoport, továbbra is azt javasoljuk, hogy oltsák be őket" - fűzte hozzá.

Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?

Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!

Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,... Bővebben »

Share |
Értékelje Ön is!
Hozzászólások, vélemények (0) Szeretne hozzászólni?

Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!

Ehhez a tartalomhoz még nem érkezett hozzászólás.
 
 

Keresés

részletes kereső... részletes kereső...

 
 
Kiemelt betegségek
 
 
Kiemelt témák