Az iskola megelőzi a szívrohamot

A kevéssé iskolázott, rossz társadalmi helyzetben élő emberek lényegesen gyakrabban kapnak szívinfarktust, mint a magas iskolai fokozattal rendelkezők.
Az INTERHEART-tanulmány tanulságos eredményeit a Heart című szaklap közölte. A vonatkozó vizsgálatot 52 országban végezték. A korábban közölt eredmények azt a kilenc kockázati tényezőt tárgyalták, amelyek a szív- és érbetegségek befolyásoló rizikófaktorai: ezek a szívbetegségek 90 százalékának bekövetkezésében bizonyítható szerepet játszanak. A kutatás most újabb, társadalomtól függő és gyakran koszorúér-betegséghez vezető tényezőre hívta fel a figyelmet - az iskolázottságra.
A svéd Annika Rosengren vezetésével dolgozó munkacsoport 12 242 szívbeteg adatait gyűjtötte össze. Valamennyien első szívinfarktusuk miatt kerültek kórházba. A másik vizsgálati csoport 14 622 tagja az előzőkkel azonos korú volt, de kifogástalan egészségnek örvendett. A két csoportban lévők abban egyeztek, hogy valamennyiük személyi tulajdonságait, iskolai végzettségét részletesen és pontosan ismerték.
Az a vizsgált személy számított kevéssé iskolázottnak, aki szervezett módon nyolc évnél kevesebb ideig tanult, akár általános ismeretet, akár szakmai tananyagot. A magasabb iskolázottság 12 évnyi tanulásnál kezdődött, beleértve az általános iskolát, szakképzést, egyetemet vagy főiskolát.
Az életkor, a vizsgálati alanyok neme, illetve a földrajzi terület figyelembe vétele után a kevéssé iskolázottak másfélszer gyakrabban kaptak szívinfarktust, mint azok, akik 12 évnél többet jártak valamilyen tanintézetbe. Ez a különbség akkor is megmaradt, ha a társadalmi tényezőket, a vérkoleszterinszintet, a vérnyomást vagy az esetleges cukorbetegséget ugyancsak bevonták az értékelésbe.
Ha a további közismert kockázati tényezőket - mint a dohányzás, a rendszeres testmozgás hiánya, a kevés zöldség- és gyümölcsfogyasztás, a hasi elhízás - is bevették a vizsgálati szempontok közé, a tanultság önálló jelentősége az infarktus bekövetkezésében kissé csökkent, de továbbra is megmaradt. Ugyanezt tapasztalták a család anyagi viszonyai vagy a foglalkozás figyelembe vétele esetén is.
Mindez azt jelzi, hogy az oktatás növelése önmagában is apaszthatja a mind több gondot jelentő szív- és érbetegségek gyakoriságát - hangsúlyozta a nemzetközi kutatócsoport vezetője.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban szerda délelőtt a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk. Délután a néhány órás napsütés mellett szórványosan fordul elő heves zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul. Késő este 16, 21 fok lesz. A ciklon elvonulása után szerdán a frontális tünetek megszűnnek, a frontra érzékenyek fellélegezhetnek. Reggel az ország nagy részén igen párás lesz a levegő, napfelkelte környékén ezt még nyirkosságnak...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Szívroham a klímacsúcson
- Az elfojtott stressz szívrohamhoz vezet
- A nők jobban gyógyulnak a szívrohamból, mint a férfiak
- A lassú járás infarktus előjele lehet
- Szívinfarktus ellen együnk halat!
- Szívrohamot okozhatnak a környezeti tényezők
- A súlycsökkentő műtét nem előzi meg az infarktust
- Infarktus: férfi vagy nő, egyremegy!
- Nem szedik a gyógyszereket az infarktuson átesettek
- Infarktus után a beültetett defibrillátor nem biztosít hosszabb életet
- Új fajta vérvizsgálatokkal hamarabb észrevehető az infarktus
- Infarktus utáni gyógyítás saját szívsejtekkel
- Segíthet a növekedési faktor szívroham után
- A szívinfarktus új kockázati tényezője a laboratóriumi leletben
- A halálos szívroham néha egyetlen géntől függhet
- Gyakoribb a néma szívinfarktus, mint hitték
- A paradicsom véd az infarktustól
- Defibrillátorral szereltek fel stockholmi taxikat
- A közlekedés növeli a szívroham kockázatát
- A szívinfarktust azonnal a megfelelő gyógyszerekkel kell kezelni
- Mozogni szívinfarktus után is kell
- A kávékedvelők a szívinfarktust is könnyebben megússzák
- A közlekedési zaj szívinfarktushoz vezethet
- Hatásos gyógyszer segíti az infarktus utáni gyógyulást
Hasonló betegségek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is
- Fertőzésveszélyes a halpedikűr
- Oxitocin orrspray az autizmus ellen