Az ókori rómaiak és az élvezet
2009. 10. 24. 13:00:00

Torinóban a Régiségek Múzeumában kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a régi rómaiaknak milyen volt a viszonyuk az élvezetekhez.
A kiállított 350 tárgy, szobor ékesen tanúskodik arról, hogy nem vetették meg őket.
Míg a birodalom történetének első századaiban a szegénység, a puritánság, a szemérmesség dívott, később annál jobban tobzódtak az élvezetekben. A jómódú polgárok naponta látogatták a termákat, ahol drága olajokkal masszíroztatták magukat, divat volt a szőrtelenítés, maga Julius Caesar is depiláltatta magát. A fürdő politikai és üzleti tárgyalások színhelye is volt, de a tepidarium és a caldarium mellett (langyos és meleg fürdő), azért volt idő egy kis erotikus kalandra. A rómaiaknak nem volt elég a feleség, a szerető, a házi rabszolganő, lelkifurdalás nélkül bocsátkoztak alkalmi kalandokba is.
A másik élvezeti forrás az evés volt. Kedvelték a banketteket, ahol mértéktelenül ettek-ittak. Még a színházakban is, ahová szívesen jártak, szolgáltak fel az ülőpárna mellé borokat. De a mennyiség nem ment a minőség rovására: ínyencek voltak, főleg a görög Kósz szigetéről hozatták a legjobb borokat, a Fekete-tenger vidékéről, főleg Perzsiából a kaviárt, kedvelték a hazai osztrigát és rákot, amelyet már akkor ügyesen tenyésztettek.
Az osztrigát annál is inkább sűrűn fogyasztották, mivel afrodiziákumnak tekintették. Ételeiket sokféle fűszerrel ízesítették, a kiállítás érdekessége, hogy ezeket a fűszereket ott meg is lehet tekinteni, szagolni, tapintani.

Az étkészletek, amelyeket bemutatnak, bizonyítják, hogy a finom ételeket ugyancsak finom és drága tányérokban, poharakban szolgálták fel.
Az élvezetekből a nők is kivették a részüket. A hódításnak a legrafináltabb eszközeit is igénybe vették. A női mellszobrokon látható különböző, bonyolultnál bonyolultabb frizurákat egy mai fodrász is bámulattal tanulmányozná.
A nők vágyának tárgyai a gladiátorok voltak. A játékokat ugyan nagy kegyetlenség jellemezte, de a nők inkább az izmos férfitesteket látták. Még az éltesebbekkel is előfordult, hogy kedvükért otthagytak családot, férjet, gyerekeket.
A pompei gladiátor-laktanya falán olvasható graffitik megörökítették vágyaikat: „Celado után sóhajtoznak a lányok" „Crescente a lányok éjszakai orvosa"...
Mellettük a kor szellemét summázó felirat: „A fürdők, a bor, a szerelem árt az egészségnek, de széppé teszi az életet."
Nem véletlen, hogy a kiállítás Horatius híres mondásával, a „carpe diem"-mel (ragadd meg, használd ki a napot) köszönti a látogatót.

Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban szerda délelőtt a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk. Délután a néhány órás napsütés mellett szórványosan fordul elő heves zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul. Késő este 16, 21 fok lesz. A ciklon elvonulása után szerdán a frontális tünetek megszűnnek, a frontra érzékenyek fellélegezhetnek. Reggel az ország nagy részén igen párás lesz a levegő, napfelkelte környékén ezt még nyirkosságnak...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is
- Fertőzésveszélyes a halpedikűr
- Oxitocin orrspray az autizmus ellen