Hőmérséklet:
Fronthatás:
+ 22°C / + 27°C
nincs front
Időjárás tovább az orvosmeteorológiához
 
 
 

Az örökletes elhízás ellen is megoldás a sport

Forrás: Medipress
2011. 11. 07. 14:39:05

Akik nem férnek bele a tavalyi ruháikba, gyakran azzal nyugtatják magukat, hogy nem tehetnek róla, a hízás a génjeikben van. Ezek az emberek gyakran inkább nem is sportolnak, mivel azt hiszik, úgysem tudnák leadni a felesleges kilókat.

A szakértők szerint azonban a testsúly tekintetében nem vagyunk teljesen kiszolgáltatva a génjeinknek. Az aktív élet azoknak is segíthet a fogyásban, akik egyébként alkatilag hajlamosabbak a hízásra.

A britek kétharmada genetikailag vonzódik a cukros és zsíros élelmiszerekhez - az ezért felelős gént nevezték el a kutatók „gyorsétel-DNS"-nek. Ezek az emberek étkezésenként száz kalóriával többet fogyasztanak, mint azok, akikben nem található meg ez a gén. Ez egy hét alatt 2100 kalóriát, vagyis egy egész napi adagot tesz ki.

A Cambridge-i Egyetem Orvosi Központja Epidemiológiai Egységének kutatói 220 ezer felnőtt genetikai állományát, testsúlyát és sportolási szokásait vizsgálták a világ minden tájáról. Ahogy korábbi vizsgálatok már megállapították, a hibás FTO-gén és az elhízás szoros összefüggésben állt egymással. A testmozgás azonban legalább ennyire befolyásolta a súlyt.

A passzív életet élők, ha meg voltak verve a hibás génnel, 30 százalékkal nagyobb eséllyel voltak túlsúlyosak, mint az ezzel nem rendelkezők, a rendszeresen sportolók azonban csak 22 százalékkal. A PLoS Medicine című lapban megjelent tanulmány szerint tehát a mozgás 27 százalékkal enyhítette az FTO-gén hatását.

A britek 49 százalékában található egy hibás FTO-gén, további 14 százalékuk pedig két hibás másolattal rendelkezik. Ezek az emberek átlagosan 3 kilogrammal nehezebbek, mint a többiek, a mozgás azonban segíthet rajtuk. Akinek két hibás génje van, sport nélkül 69, sporttal 29 százalékos eséllyel lesz elhízottabb az átlagnál.

„Így tehát helytelen az a széles körben elterjedt nézet, hogy az örökletes elhízáson nem segít a mozgás" - vonták le a következtetést a lap szerkesztői.

Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?

Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!

Hazánkban szerda délelőtt a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk. Délután a néhány órás napsütés mellett szórványosan fordul elő heves zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul. Késő este 16, 21 fok lesz. A ciklon elvonulása után szerdán a frontális tünetek megszűnnek, a frontra érzékenyek fellélegezhetnek. Reggel az ország nagy részén igen párás lesz a levegő, napfelkelte környékén ezt még nyirkosságnak... Bővebben »

Share |
Értékelje Ön is!
Hozzászólások, vélemények (0) Szeretne hozzászólni?

Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!

Ehhez a tartalomhoz még nem érkezett hozzászólás.
 
 

Keresés

részletes kereső... részletes kereső...

 
 
Kiemelt betegségek
 
 
Kiemelt témák