Az ösztrogén sem véd az infarktustól

Mivel a nők gyakran csak a férfiaknál idősebb korban kapnak szívinfarktust, ezért jogos volt a feltételezés: a női nemi hormon a változás kora előtt megvédi őket a koszorúérbetegség ellen. A legújabb elemzések a kezelés elején inkább a fordítottját jelzik - olvasható az Annals of Internal Medicine című folyóiratban.
A korábbi feltételezés szerint az ösztrogének gátolják a koszorúérbetegség kialakulását. Az utóbbi azonban időben mind több adat jelzi, hogy legtöbbször ennek az ellenkezője igaz.
Először olyan tanulmány jelent meg, amely ugyan igazolta, hogy a nők ritkábban és később lesznek szívbetegek, de tüzetesen megvizsgálva a férfiak és a nők nagy csoportját, az derült ki, hogy a különbséghez nincs szükség a hormonok áldásos hatására. A két csoport közötti eltérést megmagyarázhatta, hogy a nők körében a jól ismert kockázati tényezők: a dohányzás, a sörhas vagy a kezeletlen magas vérnyomás, cukorbetegség ritkábban fordultak elő.
Sengwee Darren Toh és munkatársai 16.608 nőt vizsgáltak. Véletlenszerű kiválasztás szerint a csoport fele olyan hormonkészítményeket szedett, amilyeneket a változó kor kellemetlen tüneteinek kezelésére adnak, a csoport másik fele pedig ugyanolyan külsejű placebót.
A vizsgálat résztvevőinek sorsát éveken keresztül követték. Mint kiderült, a változó kor kellemetlen tüneteinek kivédésére általánosan rendelt női nemi hormon, az ösztrogén-progeszteron kombináció a gyógyszerek szedésének első két évében kissé növelte a szívroham esélyét.
A kockázat növekedésének mértéke statisztikai módszerekkel vizsgálva nem volt jelentős, de az egyértelmű volt, hogy a hormonkezelés a szívroham esélyét nem csökkentette. A kutatók igen érdekesnek találták, hogy hosszú ideig történő gyógyszerszedés, hat év után a különbség megfordult: akkor már kissé ritkábban következett be a hormont szedők csoportjában infarktus.
Toh és munkatársai arra hívják fel a figyelmet, hogy az ilyen kezelést a változó kor elérése után, éppen a korai panaszok ellen kezdik el és nem lehet előre megmondani, ki az, akinek a hőhullámai ugyan elmaradnak, de szívrohamot kap.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Infarktus után az első hat hónap kritikus
- A katonaság nem okoz infarktust
- A rehabilitáció fontos a további infarktus elkerülése érdekében
- Megelőzi az infarktust a koleszterincsökkentők szedése
- Szívinfarktus ellen együnk halat!
- A súlycsökkentő műtét nem előzi meg az infarktust
- Infarktus: férfi vagy nő, egyremegy!
- Nem szedik a gyógyszereket az infarktuson átesettek
- Infarktus után a beültetett defibrillátor nem biztosít hosszabb életet
- Új fajta vérvizsgálatokkal hamarabb észrevehető az infarktus
- Infarktus utáni gyógyítás saját szívsejtekkel
- A szívinfarktus új kockázati tényezője a laboratóriumi leletben
- Gyakoribb a néma szívinfarktus, mint hitték
- A paradicsom véd az infarktustól
- Harc a női szívekért, az infarktus ellen
- A szívinfarktust azonnal a megfelelő gyógyszerekkel kell kezelni
- Mozogni szívinfarktus után is kell
- A kávékedvelők a szívinfarktust is könnyebben megússzák
- A közlekedési zaj szívinfarktushoz vezethet
- Hatásos gyógyszer segíti az infarktus utáni gyógyulást
Hasonló betegségek
- Kitolódott a gyermekvállalás időpontja
- Az agresszív emlőrák legyőzhető cinkkel
- Diéta alatt is engedélyezett a torta
- A főtt paradicsom segít megállítani a rákos sejteket
- Világítanak a daganatsejtek a folyadékbiopsziától
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek