Az új AIDS-vakcina próbáinak eredményei pozitívak
Nyilvánosságra hozták kedden az új AIDS-vakcina próbáinak részletes eredményeit a New England Journal of Medicine (NEJM) című szaklapban; az alaposabb elemzés igazolja a tanulmány szerzőinek állítását a módszer szerény sikeréről. Az eredményeket kedden egy Párizsban megrendezett vakcinakonferencián is ismertetik a szerzők.
Az áttekintő tanulmány azt mutatja, hogy a kísérleti vakcina a mintegy 16 ezer thai önkéntes körében a fertőzések közel harmadát megelőzte. "Mindez az eredmények megerősítését jelenti" - jelentette ki Jerome Kim, az amerikai hadsereg ezredese, a kutatás egyik vezetője. Kim és munkatársai kedden a Párizsban megrendezett, AIDS-vakcináról tartott konferencián is beszámolnak eredményeikről.
Szeptember végén jelentették be Bangkokban, hogy amerikai és thaiföldi kutatók áttörést értek el az AIDS elleni küzdelemben egy új vakcinával, mely több mint 30 százalékkal csökkenti a betegséget terjesztő HIV-vírus fertőzésének kockázatát. Ez volt az első alakalom, hogy egy oltóanyaggal sikerült csökkenteni a halálos vírusfertőzés kockázatát.
A kísérleti vakcina valójában két oltóanyagból összeállított "kombó": az egyik alkotórész a HIV megtámadására "tanítja" az immunrendszert, a második alkotórész pedig erősíti annak válaszát. Mindkét összetevő már ismert vakcina; a Sanofi-Aventis ALVAC nevű oltóanyaga és az önmagában kudarcot vallott HIV-vakcina, az AIDSVAX. Előbbi a kanárihimlő vírusát használja, melyet úgy módosítottak, hogy a HIV-vírus három génjének mesterségesen elkészített változatát vigye be az emberi szervezetbe. Egyik vakcina előállításánál sem használnak teljes vírust - sem élőt, sem elölt változatot -, ezért a kombinált oltás sem okozhat HIV-fertőzést.
A világ eddigi legnagyobb, 16.402 önkéntessel három éven át tartó, 105 millió dolláros összköltségű tanulmányát a thaiföldi közegészségügyi minisztérium folytatta le az amerikai kormány támogatásával; az országban gyakori HIV-törzseket használták fel az oltóanyag előállításánál. Kim csoportja már akkor hangsúlyozta, hogy az eredmények szerények, értelmezésük nehéz, mert arra még nincs válasz, hogy vajon a másutt, például az Egyesült Államokban vagy Afrikában elterjedt vírustörzsekkel szemben is hatásos-e az új vakcinakombináció.
A bejelentés után pár nappal a Science tudományos magazin és a The Wall Street Journal név nélkül idézte tudósok véleményét arra vonatkozóan, hogy a tanulmány eredményei a közöltnél gyengébbek. A probléma okaként az adatok elemzésénél használt statisztikai módszert jelölték meg: a végső összegzésnél ugyanis a kutatók kizárták hét ember adatait, akik az oltási sorozat előtt fertőződtek meg, ám HIV-pozitív voltuk csak később igazolódott.
Kim csoportja háromféle elemzést végzett el az összegyűjtött adatokkal, végül a leírt módon összeállított adatbázist tartották a legérvényesebbnek közülük. Kim és kollégái úgy vélik, a tudományos és egészségügyi folyóiratoknál alkalmazott független ellenőrzési eljárás, a "peer review" során meggyőzően válaszolták meg a felvetéseket, miszerint a másik két statisztikai módszerrel eredménytelennek kellene minősíteni a tanulmányt.
A NEJM ugyanezen lapszámában megjelent kommentárjában Raphael Dolin, a bostoni Beth Israel Deaconess Medical Center és a Harvard orvosi iskolájának kutatója kifejtette, hogy a tanulmányt igen alaposan tervezték meg, majd folyatták le. "Bár az elemzési módok értéke vita tárgya lehet, mindhárom a vakcina szerény, de létező védőhatását állapította meg a HIV-fertőzéssel szemben" - írta Dolin. Az oltóanyag hatásának időtartamára azonban továbbra sincs adat, ahogy arra sem, milyen arányban járul hozzá a hatékonysághoz a két komponens.
Néhány ember az oltás ellenére a későbbiekben megfertőződött, éppen olyan sok vírus van szervezetükben, mint azoknak, akiket nem vakcináltak. Ez arra utal, hogy a vakcinára adott immunválasz - bármi legyen is - nem az, amire egy járvány kézbentartásához szükség lenne.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban szerda délelőtt a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk. Délután a néhány órás napsütés mellett szórványosan fordul elő heves zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul. Késő este 16, 21 fok lesz. A ciklon elvonulása után szerdán a frontális tünetek megszűnnek, a frontra érzékenyek fellélegezhetnek. Reggel az ország nagy részén igen párás lesz a levegő, napfelkelte környékén ezt még nyirkosságnak...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- ENSZ jelentés szerint a betegek fele nem jut AIDS-gyógyszerekhez
- Áttörés az AIDS elleni küzdelemben
- Rettegett személyiségekkel kampányolnak a németek az AIDS ellen
- Amerikai kutatók olyan antitestet találtak, mely hatékony az AIDS ellen
- AIDS-es tűvel szurkáló óvodás
- Kubában egyre nagyobb gond az AIDS
- Elhunyt az AIDS-et elsőként megfigyelő orvos
- Az afrikai melegek nagy hányada AIDS-beteg
- AIDS-vakcinát tesztelnek Dél-Afrikában
- Magyar utcanév is áldozatul esett az AIDS-nek
- A válság miatt nem jut elég pénz az AIDS elleni programokra
- Ukrajnában a tizenéveseket fenyegeti leginkább a HIV/AIDS
- Ismert gyógyszer AIDS elleni alkalmazását javasolja egy debreceni orvos
- Bill Clinton elárverezi szaxofonját az AIDS-betegekért
- Sikeres AIDS gyógyszer kísérleteket végeztek majmokon
- One love - felvilágosítással az AIDS ellen
- Kijevben hatezer HIV-fertőzöttet, illetve AIDS-est tartanak nyilván
- Az AIDS elleni koktél korábbi alkalmazását javasolják kutatók
- Egymillió afrikai életét mentette meg az amerikai AIDS-program
- Japán tanulmány: a fogínybetegség gyorsíthatja az AIDS kifejlődését
- AIDS-ben halt meg Mia Farrow fogadott lánya
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is
- Fertőzésveszélyes a halpedikűr