Az új influenza károsítja tüdőt

Az új pandémiás H1N1 influenza vérrögöket és más, szokatlan károsodásokat okozhat a tüdőben, melyekre szükséges lenne odafigyelniük az orvosoknak - jelentették csütörtökön amerikai szakértők.
Az American Journal of Roentgenology című szaklapban megjelent két tanulmányban rámutatnak a mellkas-röntgen és CT fontosságára a szokatlan eseteknél, valamint arra, hogy a pandémiás influenzát a legbetegebb embereknél nehéz diagnosztizálni.
Daniel Mollura, az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) munkatársa csoportjával több olyan esetet talált, amikor csak a beteg halála után derült ki, hogy a H1N1 fertőzése szokatlan károsodást okozott tüdejében. Előfordult, hogy álnegatív teszt miatt nem kezelték az influenzás beteget antivirális szerekkel, csak halála után, a boncolásnál állapították meg tüdeje súlyos károsodását.
A lapban megjelent másik tanulmányt a Michigani Egyetem munkatársai készítették. Prachi Agarwal csoportjával 66 új típusú influenzával diagnosztizált betegről készített CT-t. Kiderült, hogy több embernél tüdőembólia alakult ki, vérrög zárta el a tüdő artériáit. Az antikoagulánsok, a vérrögöt feloldó szerek használata ilyenkor életeket menthet.
Agarwal felhívja a figyelmet arra, hogy a súlyosan beteg influenzás embereknél a tüdőembólia lehetőségét is számításba kell venni, ennek megfelelő vizsgálatokat kell elvégezni, valamint a kezelést is így folytatni.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Akit régebben beoltottak influenza ellen, az hatékonyabban áll ellen az új influenzának
- A szövődményes új influenza esetek fele előtte egészséges volt
- A fiatalok hajlamosabbak az új influenzára
- Spanyol étterem is harcol az új influenza ellen
- Újabb vakcina az új influenza ellen
- Sokba kerülnek az iskolabezárások az USÁ-ban az új influenza miatt
- A WHO jelentette, hogy nem mutálódott az új influenzavírus
- Nem lesz több áldozata az új influenzának, mint a szezonális influenzának
- A betegség lefolyása után is fertőz az új influenza
- Az új influenza mutálódását akadályozza meg az új kísérleti szer
- Egy adag oltás is védelmet nyújt az új influenza ellen
- Az új influenzában elhunyt gyerekek 20 százaléka 5 év alatti
- Nem lesz szupervírus az új influenza
- Elkezdődik az iskola, de nem érintkezhetnek a diákok, így védekeznek az új influenza ellen
- A Hong Kong-i egészségügyi dolgozók nagy része nem oltatná be magát az új influenza ellen
- Az új influenza áldozatainak fele kismama
- Kísérleti vakcina hatásos az új influenza ellen
- Sziget: hamarabb lehetsz nemi beteg, mint új influenzás
- Sok teszt nem jelzi az új influenza A vírustörzsét
- Sebészmaszk és kézmosás véd az új influenzavírus ellen
- Ellentmondó vélemények az új influenza-vírus veszélyeztetettjeiről
- Korán felismerve hatékony az új influenza elleni szer
- Tévhitek az új influenzával kapcsolatban
- A fiatalok könnyebben fertőződtek meg eddig az Új influenzától
- Az új influenza vírusát nehezebb elkapni, viszont tovább veszélyes
- Tavaly augusztustól terjedt az új influenza
- Új influenza - A szegény országokat jobban sújtja
- Új influenza - Az állati eredetű influenzavírusok folyamatos fenyegetést jelentenek
- Az új influenza elgondolkodtathat a nagyipari állattartásról
- Új influenza, új divat: díszített maszkok
- Új influenza - Vírusvadászat az interneten
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek
- A diabétesz növeli a születési rendellenességek kockázatát
- A szájrák kockázatát növelheti a bor
- Vérnyomáscsökkentő a lila burgonya
- Az antipszichotikumok negatív hatással vannak az anyagcserére
- Fertőzésként terjed a testben az Alzheimer-kór