Az új kutatások szerint is jót tesz a sok zöldségfogyasztás
A rendszeres, bőséges zöldség- és gyümölcsevés jót tesz az egészségnek - az ősi tapasztalatot a legújabb tudományos eredmények is megerősítik.
Két, erre vonatkozó vizsgálatot ismertettek Avignonban, az International Symposium on Human Health Effects of Fruits and Vegetables előadás sorozatán.
Őseink valaha főleg az összegyűjtött növények, gyümölcsök elfogyasztásával tartották magukat életben, és csak néha sikerült a vadászat végén húshoz is jutniuk. Táplálkozásunk mára erősen átalakult, de a kutatók most is hangsúlyozzák: helyes, ha naponta minden étkezéskor eszünk valamilyen zöldségfélét, gyümölcsöt.
Noha az volna az egészséges, ha napközben négyszer-ötször, természetes formájában ennénk paradicsomot vagy káposztát, ezt mostanság nehéz megoldani. Egyszerűbb volna, ha ezeknek a zöldségeknek a levéből kortyolhatnánk időnként egy-két pohárral.
A múlt század harmincas éveiben az amerikai W. G. Peacock kidolgozta ennek technikáját. Az általa, nyolc zöldségből kipréselt folyadék 87 százaléka paradicsomból származott, a többi cékla, zeller, sárgarépa, fejes saláta, petrezselyem, vizitorma és spenót leve volt. Itala hamar nagy sikert aratott, és különféle módosításokkal, néhol gyümölcsök hozzáadásával világszerte elterjedt.
Carl Keen táplálkozáskutató és munkatársai 90, egészséges önkéntest toboroztak vizsgálatuk céljára. A megfigyelés 12 hétig tartott. A 40-65 éves résztvevők egyik, véletlenszerűen kiválasztott csoportja kosztjához naponta legalább két pohárral ivott a zöldségléből is, a másik csoport tagjai azonban csak a megszokott módon étkeztek.
A mérések szerint a zöldséglével is ellátott csoportban lévők valamennyien elérték az optimális zöldségfogyasztás szintjét, míg azoknál, akiknek ugyan tanácsolták a rendszeres zöldségevést, de nem kaptak zöldségitalt, csak hét százalékban lehetett ezt igazolni. A zöldségek kinyomott leve mérhetően csökkentette az emelkedett vérnyomást is.
Az amerikai Baylor College of Medicine munkatársai egy másik tanulmányban olyanokat vizsgáltak, akik anyagcsere-tünetcsoportban szenvedtek, amelynek részeleme az elhízás is. Negyedév alatt a zöldséglét ivóknak átlagosan két kiló túlsúlyt sikerült leadniuk, míg a közönséges, kalóriaszegény diétán lévők legfeljebb fél kilóval lettek könnyebbek.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Kitolódott a gyermekvállalás időpontja
- Az agresszív emlőrák legyőzhető cinkkel
- Diéta alatt is engedélyezett a torta
- A főtt paradicsom segít megállítani a rákos sejteket
- Világítanak a daganatsejtek a folyadékbiopsziától
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek