Az unióban szélsőségesek az alkoholfogyasztási szokások
Az EU-polgárok közel egynegyede - pontosan 24 százaléka - egyáltalán nem ivott alkoholt az elmúlt egy esztendő alatt, ám azok körében, akik fogyasztottak alkoholt, 29 százalék hetente minimum egy alkalommal legalább öt pohárral is felhajtott - derül ki az Eurobarométer uniós közvéleménykutató intézet felméréséből.
Az adatsor arról tanúskodik, hogy Portugáliában (42 százalék), Olaszországban (39 százalék) és Magyarországon (35 százalék) a legnagyobb azoknak az aránya, akik teljes következetességgel távol tartották maguktól a poharat - legalábbis az önbevallás szerint. A legkevesebb absztinens Dániában (7 százalék), Svédországban (10 százalék) és Hollandiában (12 százalék) él.
Azok körében azonban, akik nem tartóztatták meg önmagukat az elmúlt egy év során, uniós átlagban 29 százalék elismerte, hogy hetente legalább egy alkalommal megivott öt pohárral vagy még annál többel is. Ez tehát a nem absztinens 76 százaléknak a 29 százaléka, vagyis az összes megkérdezett 22 százaléka.
Az egy alkalommal legalább öt ital elfogyasztását az angol nyelvű szakirodalom "binge drinking" - nagyjából: "vedelés" - elnevezéssel illeti, és úgy definiálja, hogy ilyen esetekben a cél maga a leittasodás.
A vedelők aránya - a nem absztinensek körét tekintve - Írországban (44 százalék), Romániában (39 százalék), valamint "holtrészegversenyben" Németországban és Ausztriában (36 százalék) a legmagasabb, míg Lettországban (11 százalék), Svédországban (13 százalék), valamint Luxemburgban (14 százalék) a legalacsonyabb. Magyarországon az uniós átlagot jelentő 29 százaléknál markánsan alacsonyabb arányt, 24 százalékot mértek.
Ha a magyarok esetében bekalkuláljuk, hogy hányan nem isznak állítólag egyáltalán semmit, akkor kiderül, hogy a 65 százalékot kitevő nem absztinens magyarok 24 százaléka az összes megkérdezett 15,6 százalékát jelenti. Ez is alatta marad a 22 százalékos uniós átlagnak.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban szerda délelőtt a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk. Délután a néhány órás napsütés mellett szórványosan fordul elő heves zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul. Késő este 16, 21 fok lesz. A ciklon elvonulása után szerdán a frontális tünetek megszűnnek, a frontra érzékenyek fellélegezhetnek. Reggel az ország nagy részén igen párás lesz a levegő, napfelkelte környékén ezt még nyirkosságnak...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Az ivás és templom kapcsolatát meghatározó gén
- Aki fiatalon kezdi az ivást, könnyebben lesz a rabja
- Az ivási szokásoktól függhet a sörhas
- Az ivástól még nem látszanak felnőttebbnek a nők
Hasonló betegségek
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is
- Fertőzésveszélyes a halpedikűr