Az uniós átlagba tartozik Magyarország élelmiszerbiztonsági szempontból
Magyarországon az élelmiszerbiztonsági helyzet se nem jobb, se nem rosszabb, mint más uniós tagországokban - jelentette ki az MTI kérdésére Kocsner Tibor, helyettes országos főállatorvos, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) élelmiszerlánc felügyeleti főosztályának vezetője.
Mint elmondta, az élelmiszer bizalmi termék, és mint ilyen a vele kapcsolatos eseményekre az utóbbi időben egyre inkább felfigyelnek az emberek. Elsősorban az élelmiszergyártókat terheli a felelősség azért, hogy az élelmiszerek biztonságosan fogyaszthatók legyenek és ne károsítsák az egészséget.
Ennek a legtöbb gyártó eleget is tesz, amire példa a legutóbbi napokban ismertté vált lisztéria-fertőzés, amikor a termék gyártója elismerte, hogy hibázott, értesítette a forgalmazót és fogyasztókat is, továbbá a hibás terméket, ami az egészségre ártalmas lehetett kivonta a forgalomból. A gyártó értesítette az illetékes hatósági szervezetet is. Ez természetesen kötelessége, annak érdekében, hogy fel lehessen tárni, miként szennyeződhetett a hőkezelt élelmiszer.
A hőkezelést ugyanis a lisztéria kórokozója nem éli túl. A gyártónál ezért meg kellett vizsgálni a gyártási folyamat élelmiszerbiztonsági szempontból kritikus, úgynevezett HACCP pontjait, hogy a hibát ki lehessen küszöbölni.
Az élelmiszerbiztonság területén azonban a fogyasztóknak is megvan a maguk szerepe. Hiszen, ha élelmiszerbiztonsági szempontból nem megfelelő élelmiszert találnak a boltok polcain, úgy azt érdemes jelezniük a hatóságoknak. Ez történt például egy legutóbbi esetben, amikor egy újság vélte úgy, hogy a méz minősége élelmiszerbiztonsági szempontból nem megfelelő és több mintát is megvizsgáltatott emiatt.
Az élelmiszerbiztonságért felelős hatósági szervezet is kockázatelemzési módszer segítségével igyekszik kiszűrni azokat a termékeket, amelyek esetleg veszélyeztetnék az emberek egészségét. Ezért vizsgálták meg az utóbbi hetekben például azt a Marokkóból származó paprikát, amelyben szintén az unióban nem engedélyezett növényvédőszerre utaló nyomokat találtak.
A marokkói paprika a sajtóhírekkel ellentétben nem volt ciánszennyezett, csak cianid-kötés volt az alkalmazott vegyszerben, ezért ez egészségre ártalmas volt.
Valamennyi forgalomba kerülő élelmiszert lehetetlen ellenőrizniük a hatóságoknak, ezt a világ egyetlen országában sem teszik meg, figyelmeztetett az FVM élelmiszerlánc felügyeleti főosztályának vezetője. Erre való a hatóságok által alkalmazott kockázatbecslési módszer, hogy a szakemberek ellenőrzéseit segítse.
Kocsner Tibor hozzátette: az utóbbi időben úgy tűnhet megszaporodtak az élelmiszerbiztonságot, az emberek egészségét veszélyeztető esetek, de ez csak látszat, e mögött ugyanis a hatékonyabb ellenőrzés, és az a tudatosság áll, hogy az ilyen esetek nagyobb nyilvánosságot kapjanak.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban szerda délelőtt a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk. Délután a néhány órás napsütés mellett szórványosan fordul elő heves zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul. Késő este 16, 21 fok lesz. A ciklon elvonulása után szerdán a frontális tünetek megszűnnek, a frontra érzékenyek fellélegezhetnek. Reggel az ország nagy részén igen párás lesz a levegő, napfelkelte környékén ezt még nyirkosságnak...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Elismerte a Pick, hogy hibás a listeriaával fertőzött élelmiszerek ügyében
- Húsvét közeledtével sűrűsödnek az élelmiszerellenőrzések
- Kevesebb só kerül az amerikai élelmiszerekbe
- Megkülönböztető jelzés az egészséges élelmiszerekre
- Az élelmiszerek sótartalmának csökkentésével életek menthetők
- 9 koleszterin-csökkentő élelmiszer
- A magyaroknak fontos az élelmiszerbiztonság
- Az EFSA véleménye az élelmiszercímkéken feltűntetett kedvező egészségügyi hatásokról
- A WHO szigorúbb élelmiszerbiztonsági szabályokat fogadott el
- Vita a génmódosított élelmiszerekről az uniós szakértők között
- Megfilmesített borzalmak az amerikai élelmiszeriparról
- Tiszta vízből, minőségi élelmiszer
- A szingli többet költ élelmiszerre
- Az élelmiszer-adalékok és a rák
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is
- Fertőzésveszélyes a halpedikűr