Az allergia 4.rész - Apró belső változások
Sorozatunk befejező részében arról szeretnénk szólni, hogy a betegség leküzdésében mennyire fontos szerepe lehet az apránként megváltoztatott életszemléletünknek.
Ennek a gondolatnak a szellemében nem elég egy-egy területen változtatni. Apró lépésekben, de mindenre kiterjedően - tehát holisztikusan gondolkodva - induljunk el, ahogy a pici csecsemőinket az anyatejről szilárd táplálkozásra szoktatjuk, de mellette a baba már megpróbál elfordulni, felülni, gügyög és mosolyog is közben.
Szóval reformáljuk meg apránként a táplálkozásunkat, a folyadékfogyasztásunkat, de mozduljunk is a sport és az egészséges lélegzés felé, az újonnan vett ágy- és ruhaneműnk már természetes anyagokból készüljön, mosolyogjunk rá egy feszült kollégánkra, tévé helyett beszélgessünk a családtagjainkkal...
Hogy nehéz lesz? Nem vitás, de az eredmények szárnyakat adnak, a személyes példánk pedig mintául szolgál.
Bónuszként pedig egyre nagyobb lesz a vitalitásunk, egyre kevesebb baj lesz képes leteríteni bennünket, ami még tovább növeli a kitartásunkat, a folytatásba vetett hitünket.
A végleges megoldásnak nagyon fontos része az elsalakosodott szervezet méregtelenítése, a sav-lúg egyensúly helyreállítása. Biztosan sokszor hallották már, hogy a sav-bázis egyensúly egészen pici mértékben is milyen károkat képes okozni a testünkben.
A civilizált ember teste olyan, mintha állandóan 10 kiló szükségtelen pluszsúlyt kellene cipelnie. Az áldott állapotban lévő édesanyák tudják mit jelent ez. És biztosan az ellenkezőjéről is sokan tudnának beszámolni, hogy mennyivel könnyebb, egyszerűbb az élet, néhány lépcső megmászása a cipő bekötése akár csak pár kiló leadása után.
A méregtelenítéssel a szervezetünket is ilyen üdvözlendő helyzetbe hozzuk.

A másik fontos eredménye a méregtelenítésnek, hogy szervezetünkben megmaradnak az energiák, az adenozin trifoszfát, a Koenzim Q10 a valóban fontos, élet- és egészségfenntartó feladatokra és nem fogy el az állandó kompenzálásra. Immunrendszerünk megnyugszik, leszereli a katonáit és az állandó mozgósítás helyett „békefenntartásra" rendezkedik be. Nem ugrik minden illatos virágporra. Elmarad a szem, az orr állandó folyása - hasunk egyenes arányban a benne lévő szerveink megnyugvásával - lelapul, bőrünk selymes lesz, tökéletes védelméül a testünknek, és így tovább. Ha nem tudják hogyan kezdjék, honnan induljanak, kérjenek segítséget természetgyógyászoktól, vagy alternatív megoldások felé nyitott orvosoktól.
A böjt és a méregtelenítés hatására ráadásul a lelkünk, a szellemünk is felfrissül, megújul, hiszen a tiszta, egészséges test méltó ékszerdobozukká válik.
Sokan mesélhetnének arról, hogy az egészséges táplálkozás, a személyre szabott böjt, a testi egészség helyreállítása, megőrzése mellett egy Út is.
Út, spirituális lényünk megtalálása felé.
Van egy szólás-mondás: Ha békét kell teremteni, teremtsük meg először magunkban, hiszen mi, magunk egy egész világ vagyunk. Én tovább viszem a gondolatot, ha változásra van szükség, változtasd meg előbb magadat, és amennyiben ez sikerült, egy egész világot változtattál meg
Egyszóval keressük azokat a lehetőségeket, amelyek a személyes kompetenciánkba sorolhatóak. Ha ez sikerül, akkor következhet a család, majd a szűkebb pátriánk, az ország, végső soron a Föld, egyetlen élőhelyünk.
Azt mondják utópia? Próbáljuk meg. Határozzuk el itt és most. Ne holnap kezdjük, hanem ma. A holnap mindig holnap lesz, és a tudatalattink tudva ezt, mindig holnapra halasztja a tetteket.
E gondolat szellemében kizárólag a ma/most megkezdett, megtett dolgoknak van értelme, és lesz eredménye.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Receptek
Jó lenne egy olyan rovat, ahol recepteket is olvashatnánk - pl. ennek a zöldségragus rizskásának az elkészítéséről :).
# 10 | 2009-02-18 14:15:52
Keresés
- Kitolódott a gyermekvállalás időpontja
- Az agresszív emlőrák legyőzhető cinkkel
- Diéta alatt is engedélyezett a torta
- A főtt paradicsom segít megállítani a rákos sejteket
- Világítanak a daganatsejtek a folyadékbiopsziától
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek