Az ápolók nemzetközi napja
Május 12-én tartják világszerte az ápolók nemzetközi napját annak emlékére, hogy 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale, az ápolóképzés kiemelkedő alakja.
A katonáktól kapta a Lámpás Hölgy nevet, mert éjszaka is ápolta a betegeket a laktanyafolyosón berendezett kórházban. Hazatérve hősként tisztelték és óriási hírnévre tett szert, a róla elnevezett nővérképzőt 1860-ban nyitotta meg. Ő fogalmazta meg, hogy "az ápolónő munkája háromszoros érdeklődést kíván: szellemi érdeklődést az eset iránt, szívbeli érdeklődést a beteg ember iránt, szakmai érdeklődést a gyakorlati munka technikája iránt".
1907-ben VII. Edward király Becsületrenddel tüntette ki, e kitüntetést először kapta nő a brit birodalomban. 1909-ben egy olyan szegénytörvény született, amely az általa javasolt minden reformot végrehajtatta. Florence Nightingale nemcsak a betegápolás etikai alapjait teremtette meg, de küzdött az ápolói hivatás képviselőinek anyagi és erkölcsi elismeréséért is. Ez a küzdelem még ma sem ért véget.
Magyarországon az ápolóképzés egyik legkiemelkedőbb alakja Kossuth Zsuzsanna (1817-1857), akinek nevét az országban több egészségügyi intézmény is viseli. Hazánk első országos főápolónője tevékenységét Florence Nightingale-nél előbb kezdte meg, hitvallását a következőkben fogalmazta meg: "Egy legyen bennünk az akarat, felkeresni a szenvedést, s enyhíteni azt". A Magyarországi Betegápolók Országos Egyesülete 1906-ban alakult meg.
Európában napjainkban krónikus az ápolóhiány. A kontinens legtöbb országában rohamosan öregszik a társadalom, s egyre több idős ember szorul rendszeres otthoni ápolásra, ami egyre több szakképzett gondozót igényel. A gazdagabb régiók ezt a munkaerő elszívásával oldják meg azokról a területekről, ahol kevesebb fizetésért dolgoznak az ápolók.
Magyarországon az alacsony bér és a munkakörülmények miatt nagy az elvándorlás. Az elöregedő társadalmat elöregedő szakma gyógyítja, több tízezer szakápoló hiányzik, a jelenlegi állomány elöregedik, s nincs utánpótlás. A kórházakban, klinikákon közvetlen betegágy mellett dolgozó ápolók rendkívül túlterheltek és sokszor nem a képzettségüknek megfelelő feladatot látják el. A szakma érdekeit a 19 éve működő Magyar Ápolási Egyesület, illetve a 2007-ben újjáalakult Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara igyekszik érvényesíteni.
Áprilistól a regisztrált munkanélküliek közül ápolási asszisztenseket alkalmazhatnak az intézmények közmunka keretében. A kisegítő ápolók 80 órás tanfolyam elvégzése után a szakdolgozók felügyelete mellett látják el a feladatokat. A legjobbak munkaviszonya a közmunka időtartamának letelte után akár főállássá is válhat, s lehetőséget kaphatnak az ápolói szakképesítés megszerzésére is. A kisegítők alkalmazása nem oldja meg, de enyhíti a létszámhiányt.
Az Ápolók Világnapja alkalmából Pro Sanitate-díjjal és Kossuth Zsuzsa Emlékéremmel ismerik el a példa értékű ápolói tevékenységet végzőket. (Grafika rendelhető)
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is
- Fertőzésveszélyes a halpedikűr