Az aszpirin a magas vérnyomást is csökkenti
A gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító, fejfájást szüntető és szívinfarktust megelőző gyógyszerként, világszerte milliók által szedett tablettának, az aszpirinnek újabb előnyös tulajdonsága derült ki: este bevéve csökkenti az emelkedett vérnyomást.
Spanyol kutatók vizsgálatának eredményeit az American Journal of Hypertension augusztusi száma közölte.
Az orvostudományban több mint egy évszázada használt készítmény felfedezéséről valóságos legendák láttak napvilágot. A legelterjedtebb változat, hogy a fiatal német vegyész, Felix Hoffmann apjának kínzó ízületi gyulladása volt; próbálkozott ugyan fájdalomcsökkentők szedésével, de azok meg tönkretették a gyomrát. Fia ezért - hogy apján segíthessen - olyan vegyületet keresett, amely még hatékonyabb, de nincsenek kellemetlen mellékhatásai.
Ez a történet valószínűleg később született, mindenesetre a rendkívüli gyógyszert 1899. március 6-án bejegyezték a berlini Császári Szabadalmi Hivatalban, azóta pedig bekerült a világ minden patikájába.

Ramón C. Hermida és munkatársai most arra voltak kíváncsiak, van-e különbség az aszpirin hatásában, ha nem a szokásos módon, reggel vagy napközben veszik be, hanem lefekvés előtt, az esti órákban. A kutatók 224 felnőtt embert vontak be a megfigyelésbe, akiknek már kissé magas volt a vérnyomása.
Az önkénteseket véletlenszerű kiválasztás alapján három csoportba osztották. Az egyik csoport tagjai nem kaptak semmiféle gyógyszert, a másik csoportba került személyeknek reggel, ébredés után adtak kis adagú aszpirint, végül a harmadik csoportban lévők ugyanolyan aszpirin tablettát szedtek, de esténként.
Valamennyi résztvevőnél a vizsgálat előtt 48 óráig tartó vérnyomásmérést alkalmaztak, majd ezt három hónapi kezelés után megismételték. A kutatók azt találták, hogy azoknak a vizsgálati alanyoknak a vérnyomása, akik nem szedtek aszpirint, illetve azoké, akik reggel kapták a tablettát, mérhetően nem változott.
Az esti aszpirinkezelés viszont csökkentette a kissé emelkedett vérnyomást. A kutatók véleménye szerint ez a hatás a korai magas vérnyomás időszakában már elégséges ahhoz, hogy gátolja, de legalábbis késleltesse a betegség kifejlődését.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- Kitolódott a gyermekvállalás időpontja
- Az agresszív emlőrák legyőzhető cinkkel
- Diéta alatt is engedélyezett a torta
- A főtt paradicsom segít megállítani a rákos sejteket
- Világítanak a daganatsejtek a folyadékbiopsziától
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek